Napi recept
Palócleves
Hozzávalók:
30 dkg marha vagy disznó comb
25 dkg zöldbab
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
25 dkg krumpli
4 evőkanál olaj
1 púpozott evőkanál sima liszt
2 dl tejföl
Babérlevél, őrölt kömény,
pirospaprika, fekete bors, só
Elkészítés:
A húsból külön pörköltet készítünk a szokásos
módon. Olajon meg futtatjuk az apróra vágott vörös hagymát. Meghintjük
pirospaprikával, kis vizet adunk hozzá, majd beletesszük a kockázott húst, és
kissé megpirítjuk. Sóval, borssal és babérlevéllel fűszerezzük. Majd annyi
vízzel húzzuk fel, hogy épp ellepje. Puhára főzzük fedő alatt. Eközben 1,3 liter, babérleveles,
sós vízben főzzük roppanósra a kockára vágott burgonyát és a 3 centisre vágott
zöldbabot. Mikor kész a pörkölt és a bab is, öntsük össze a kettőt és habarjuk
be a liszttel simára kevert tejföllel. Forraljuk át a liszt íz miatt, és ha
kell, utóízesítsünk. Forrón, friss kenyérrel találjuk.
Hozzávalók:
-
Elkészítés:
Hajdanában nem rizzsel, hanem kukorica-, vagy hajdinakásával készült.
Még ízesebb is volt, mint a rizzsel készült. A vért megfőzik, kihülés
után ledarálják a főzött bőrkével, fejhússal, tüdővel együtt. Pirított
hagymával, sóval, őrölt borssal, paprikával, abalével leforrázott,
lehűtött kásával vagy hajdinával keverik össze. Bélbe töltik. 80-90
fokos vízben lassú tűzön főzik egy óra hosszat.,
Német véres-húsos hurka
Tolnai sváb húsoshurka
Tolnai sváb húsoshurka
Disznósajt 1
Disznótoros káposzta
|
|