Napi recept
Palócleves
Hozzávalók:
30 dkg marha vagy disznó comb
25 dkg zöldbab
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
25 dkg krumpli
4 evőkanál olaj
1 púpozott evőkanál sima liszt
2 dl tejföl
Babérlevél, őrölt kömény,
pirospaprika, fekete bors, só
Elkészítés:
A húsból külön pörköltet készítünk a szokásos
módon. Olajon meg futtatjuk az apróra vágott vörös hagymát. Meghintjük
pirospaprikával, kis vizet adunk hozzá, majd beletesszük a kockázott húst, és
kissé megpirítjuk. Sóval, borssal és babérlevéllel fűszerezzük. Majd annyi
vízzel húzzuk fel, hogy épp ellepje. Puhára főzzük fedő alatt. Eközben 1,3 liter, babérleveles,
sós vízben főzzük roppanósra a kockára vágott burgonyát és a 3 centisre vágott
zöldbabot. Mikor kész a pörkölt és a bab is, öntsük össze a kettőt és habarjuk
be a liszttel simára kevert tejföllel. Forraljuk át a liszt íz miatt, és ha
kell, utóízesítsünk. Forrón, friss kenyérrel találjuk.
Elkészítés:
A csirkeaprólékot lemosás és feldarabolás után bõ egy liter sós vízben
puhára fõzöm, majd a levébõl leszûrve kicsontozom. A húst nagyon apróra
vagdalom vagy ledarálom. Míg a leves fõ, a tojást habosra verem,
hozzákeverem a fûszereket és annyi búzadarát, hogy lágy anyagot kapjak.
Pihentetem 15 percig, majd a darált csirkehúst is hozzárakom és
galuskaszaggatóval vagy kis deszkáról a forrásban lévõ levesbe
szaggatom. Amikor a galuskák megfõttek, feljönnek a leves tetejére. A
lisztet elkeverem fél dl vízzel és a tejföllel, majd behabarom vele a
levest. Jól kiforralom, legvégül belehintem a nagyon finomra metélt
petrezselyemzöldet.
Elkészítési idő: 60 perc
Elkészítés:
A zöldségeket megpucoljuk és 2 liter vízben a szeletekre vágott
paradicsommal együtt feltesszük főni. A vöröshagymát apróra vágjuk és a
zsiradékon kicsit megpároljuk. A darált húst ízesíjük a finomra vágott
fokhagymával, tojással, sóval, őrölt feketeborssal és az apróra vágott,
megdinsztelt vöröshagymával, majd jól összekeverjük. Gombócokat
formálunk belőle, amit a fővő léhez adunk. Ha a gombóc puha lesz,
belelocsoljuk a káposztalevet, kevés rizst és tovább főzzük. A
tojássárgájából és a tejből eresztéket csinálunk és azt is a leveshez
adva tovább
főzzük. Szükség szerint utánfűszerezzük vagy savanyítjuk. Másik tányérkán hideg tejföllell tálaljuk.
Tanácsok:
Csirkeaprólékkal, vagy bármilyen más szárnyas hússal is kitűnő levest kaphatunk.
Elkészítési idő: 60 perc
Elkészítés:
A mellet megmossuk, lebőrözzük, kicsontozzuk (csontját, bőrét félretesszük).
A húst ledaráljuk.
A hagymát megpucoljuk, lereszeljük.
A zöldségeket megtisztítjuk, egy-egy szál sárgarépát és petrezselmet lereszelünk, a többit karikára vágjuk.
A zsemlét a tejbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk és átdaráljuk.
A darált húst összedolgozzuk a lereszelt répával és petrezselyemmel.
A hagymából egy kiskanálnyit olajon megpirítunk és a húshoz adjuk a zsemlével és a nyers tojással együtt.
Sózzuk, borsozzuk, alaposan kidolgozzuk és hosszúkás cipót formálunk belőle.
A maradék vöröshagymareszeléket lábasba tesszük, 2 evőkanál
olajon megpirítjuk, késhegynyi pirospaprikával megszórjuk és hozzárakjuk
a felszeletelt leveszöldséget, a paprikát, a paradicsomot és a mell
csontját, bőrét.
Másfél liter vízzel felöntjük, felforraljuk, és pár szem borssal, pici őrölt köménnyel, körömnyi babérlevéllel fűszerezzük.
Óvatosan belehelyezzük a húscipót és fedő alatt lassú tűzön fél óráig főzzük.
Ekkor belerakjuk a meghámozott és kockára vágott burgonyát.
Ízlés szerint sózzuk és addig főzzük, amíg a burgonya teljesen megpuhul.
A csontot és a bőrt kiszedjük a levesből.
A húscipót kibányásszuk, felszeleteljük és a levesbe visszarakva kínáljuk.
Elkészítés:
A megtisztított és darabjaira csirkeaprólékot másfél liter sózott
vízben, kuktafazékban puhára fõzöm, majd levétõl elválasztva kicsontozom.
A húst nagyon apróra metélem. Ha kihûlt, összekeverem a felvert nyers
tojással, a fûszerek felével és annyi zsemlemorzsával, amennyit
felvesz. Vizes kézzel apró gombóckákat formálok a lágy masszából. Az
átszûrt csirkelébe beleteszem a maradék fûszert és az apróra vagdalt
kaprot, majd felforralom, és belerakom a gombócokat. Lassú tűzön addig
forralom, amíg a gombócok a leves felszínére nem jönnek.
Elkészítés:
Az éjszaka leáztatott babot nem sós vízben puhára főzzük, majd
leszűrjük. A vörös- és fokhagymát apróra vágjuk. Az olajat
felhevítjük. A kétféle hagymát és paprikát megpirítjuk, a
paradicsompürével elkeverjük, majd a levessel felöntve felforraljuk.
Sóval fűszerezzük. A tojást megfőzzük.
A babot a levesben felmelegítjük. Tányérokba szedjük és a kockára vágott főtt tojással meghintjük. Petrezselyemzölddel díszítjük a végén.
Elkészítés:
A mag nélküli cseresznyét a vízben és a vörösborban 2-3 percig
forraljuk, a cukrot, a sót és a fahéjat belerakjuk. Kihűtjük, és
kínálás előtt simára keverjük benne a tojássárgáját.
Elkészítés:
A felforrósított zsíron megpirítjuk a lisztet.
Hozzárakjuk a felaprózott zöldpaprikát, jól megkeverjük, majd felengedjük kb. 2 liter vízzel.
Ekkor beletesszük a finomra vágott csalánleveleket és a
megtisztított újkrumplit, sóval, őrölt fehér borssal ízesítjük, majd
takaréklángon lassan főzni kezdjük.
A csirkehúst ledaráljuk, hozzáadjuk a tojást meg a tejfölt.
Megsózzuk, megborsozzuk, majd botmixerrel az egészet besűrítjük.
Ezután keverjük hozzá az apró kockákra vágott paradicsompaprikát.
A galuskamasszából a tenyerünkben apró kis gombócokat formázunk, és a
lassan fövő levesben újraforrástól számítva 2-3 perc alatt megfőzzük.
A levest azon nyomban, forrón kínáljuk.
Elkészítés:
Az alaposan megtisztított húsos csont és a megmosott, de egészben
hagyott leveszöldségeket, a hagymát, fokhagymát, szemes feketeborsot,
babérlevelet, sót hideg vízzel tesszük fel főni levesnek. Felforraljuk, majd kis lángon addig főzzük, amíg a hús könnyen lejön a csontról, ekkor
leszűrjük.
A leszűrt levet visszatesszük a tűzre, közben joghurtot (2 l
leveshez kb. 1 dl-t) kevés liszttel (2 l leveshez kb. 1 púpozott
kiskanálnyit) habverővel simára keverünk, majd állandó keverés mellett
óvatosan a leveshez keverjük. Felverünk egy egész tojást (2 l
leveshez), majd ezt is a leveshez keverjük. Leszedjük a csonttól a húst, felkarikázzuk
a sárgarépát, petrezselymet, s belerakjuk a levesbe. Egyszer
átforraljuk. Hajszálvékony citromkarikákat vágunk, nagyon finomra
metéljük a petrezselyemzöldjét, s mindkettőt tálaláskor a levesbe tesszük.
Elkészítés:
A kicsutkázott, felkarikázott zöldpaprikát a forró zsiradékra
dobjuk, hozzárakjuk a zúzott fokhagymát, ízlés szerint sót, borsot, és
nagy lángon, gyakran megkeverve, hirtelen megpirítjuk. Felöntjük a
húslevessel, és a forrástól számított kb. 15 percig lassú tűzön
forraljuk.
A kenyérszeleteket mindkét oldalán megpirítjuk, minden tányér
aljára 1-1 szeletet teszünk, ráhelyezünk 1 tükörtojást, és rámerjük a
forró levest. Tetejére hintjük a finomra metélt zellerzöldet.
Azonnali hatállyal kínáljuk !
Elkészítés:
A felaprózott vöröshagymát zsíron megpirítottam, beleraktam a
felkockázott lapockát, bőven meghintettem pirospaprikával. Hozzáraktam
a felszeletelt paprikát meg a paradicsomot, végül megsóztam.
Egy bő órát főtt a lábasban, majd amikor a hús puha lett, az egészet
ledaráltam, s a szaftjával elkevertem.
Bográcsban
húslevest főztem: beletettem a megtisztított aprólékot, a
marhanyakat, a füstölt sonkát meg a zöldségeket – a gyökérféléket, a
zellerszárat egészben, felöntöttem vízzel, sóztam, fűszereztem, és már
mehetett is a tűz fölé.
Míg a lé lassan rotyogott, összekevertem a tészta hozzávalóit.
Jól meggyúrtam, majd félórányi pihentetés után egy milliméteresre nyújtottam.
Tenyérnyi darabokra vágtam, s ezekre raktam diónyi adagokat a darált pörköltből.
A tészta széleit tojásfehérjével megkentem, s jól lenyomkodva pici táskákat gyártottam.
Ezután a levesbe szórtam őket, s húszpercnyi főzés után tálaltam.
|
|