Napi recept
Hozzávalók:
60 dkg tisztított bélszín,
4 tojás,
só,
törött bors,
10 dkg zsír.
Elkészítés:
A letisztított és lehártyázott bélszínt 4 egyforma
szeletre vágjuk, bárddal lelapítjuk úgy, hogy a szeletek kb. 2,5 cm
vastagságúak legyenek, megsózzuk és megborsozzuk. Serpenyőben megforrósított
zsírban, nagy lángon a szeletek mindkét oldalát hirtelen pirosra sütjük, majd
kiveszszük a zsírból, tálra tesszük, és minden szelet tetejére tükörtojást
rakunk.
Köretként sült burgonyát
adjunk. Mustárt is tegyünk az asztalra
Túrós csusza
Hozzávalók:
20 dkg csuszatészta, 25 dkg tehéntúró, 3 dl tejföl, 8 dkg húsos füstölt szalonna, 1 teáskanál olaj, ízlés szerint só.
Elkészítés:
A
tésztát a szokásos módon, forrásban lévő sós, 1 teáskanál olajjal
kevert vízbe tesszük, és megfőzzük. Meleg vízzel leöblítjük, és
lecsöpögtetjük. 1 dl tejfölre szedjük. Jól összekeverve, melegen
tartjuk. Közben egy nagy serpenyőbe beletesszük a finomra vágott
füstölt szalonnát, és folytonos keverés közben a zsírját kiolvasztjuk.
Ha a pörc már ropogós, és minden zsír kisült belőle, szűrőkanállal
kiszedjük és félretesszük. A visszamaradt szalonnazsírra öntjük a meleg
tejfölös tésztát, és erős lángon, egy-két percig kevergetve kissé
lepirítjuk. Ezután rámorzsoljuk a túrót és a megmaradt tejföllel
lelocsolva, a tetejére szórjuk a félretett pörcöt, majd előmelegített
sütőbe (vagy grill-, esetleg mikrosütőbe) toljuk. 8-10 percig pirítjuk.
Csak frissen és forrón jó.
Tonhalas lasagne
Hozzávalók:
30
dkg tonhalkonzerv, 2 keménytojás, 5 dkg kapribogyó, 3 dkg vaj, kis
doboz paradicsompüré 2 gerezd fokhagyma, bors, oregano, só, 2 ek cukor,
2 ek olaj, fél kg lasagnetészta.
Elkészítés:
A
tésztalapokat kifőzöm és egy rétegben lefektetve félreteszem. A halat
lecsepegtetem, hozzáadom az áttört tojásokat, az apróra vágott kaprit,
a puha vajat és péppé keverem. Az olajon megfuttatom a zúzott
fokhagymát, hozzáadom a paradicsompürét, 3 dl vizet, sót, borsot,
oreganot és kicsit összefőzöm. Az egészet jól összeforralom.
Egy tepsit kiolajozok, ráteszek egy réteg tésztát. Megkenem a tonhalas
raguval, ráteszek újabb réteg tésztát, újabb ragut stb. Ez így megy
egészen addig, míg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére ráöntöm a
paradicsommártást és elkenem rajta. Forró sütőben szép pirosra sütöm,
majd felkockázva tálalom.
Tojásos sajtos galuska
Hozzávalók:
25
dkg korpás liszt, 20 dkg finomliszt, 5 evőkanál olaj, 2 dl tejföl, 3
tojás, 5 dkg reszelt füstölt sajt, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál só.
Tepsis lángos
Hozzávalók:
50
dkg finomliszt, 10 dkg főtt burgonya, 2 1/2-3 dl langyos víz, 1 1/2 dkg
friss élesztő, 2 dl tejföl, 5 dkg zsír, 1 púpozott teáskanál só, 1
csokor snidling.
Elkészítés:
Az
élesztőt, a sót és 1 evőkanál lisztet 1 dl langyos vízben simára
keverünk, majd felfuttatjuk. A főtt burgonyát finom reszelőn
lereszeljük, és a liszttel meg a langyos vízzel közepesen kemény
tésztává dolgozzuk. Duplájára kelesztjük. Annyi cipócskát formázunk
belőle, ahány lángost akarunk. A zsírral kikenünk egy jó nagy tepsit,
amelyben nem nagyon közel egymáshoz, elhelyezzük a kissé széthúzogatott
tésztadarabokat. Tetejüket sós tejföllel megkenjük, és az előmelegített
forró sütőbe tolva, közepes lángon pirosra sütjük a lángosokat.
Szilvásgombóc 2
Hozzávalók:
krumplistészta, szilva, (kockacukor), pirított morzsa, porcukor, őrölt fahéj
Elkészítés:
KRUMPLISTÉSZTA
KÉSZÍTÉSE: 1 kg krumplihoz veszünk 25 dkg lisztet, 1 tojást, egy
csapott evőkanálnyi zsírt (vagy vajat) és egy kevés sót. A krumplit
héjában megfőzzük, meghámozzuk és még forrón áttörjük. Ha kihűlt,
összedolgozzuk a liszttel, a tojással, a zsírral (vagy olvasztott
vajjal) és megsózzuk. A masszát jól összegyúrjuk, a végén egyenletesnek
és kissé ruganyosnak kell lennie. (Például nudlikhoz, szilvás- vagy
barackosgombócokhoz használjuk.)
A szilvát magozd ki, s mindegyik közepébe tegyél egy
kockacukrot, s egy kis őrölt fahéjat. A krumplistésztát nyújtsd ki kb.
1 cm vastagra, majd vágd fel akkor négyzetekre, hogy azokkal egy-egy
szilvát beburkolhass. Minden tésztadarab közepére tegyél egy töltött
szilvát, hajtsd rá a tésztát, s lisztes kézzel formázd meg a
gombócokat. Bő, lobogó, enyhén sós vízben főzd ki, majd a gombócokat
forgasd pirított zsemlemorzsába. Frissen, porcukorral és fahéjjal
meghintve tálald.
Ugyanígy készül a sárgabarackos gombóc, bár abból a fahéj - s ha a barack nagyon édes, akár a cukor is - kihagyható.
Szilvásgombóc
Megjegyzés: 1
kg krumpli, 1 tojás, 30 dkg rétesliszt, 30 szilva (15 kajszibarack), 25
dkg zsemlemorzsa, 12 dkg zsír, 2 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1-2
mokkáskanál őrölt fahéj, só
Hozzávalók:
A
jól megmosott krumplit - lehetőleg olyat, ami főzésnél könnyen szétesik
- gyengén sózott vízben puhára főzünk, forrón meghámozzuk és azonnal
áttörjük. Ha kézmelegre hűlt, összegyúrjuk a liszttel, diónyi zsírral,
a tojással, csipetnyi sóval. Meglisztezett deszkán fél centi
vastagságúra nyújtjuk, és lisztbe mártott késsel kb. 5x5 cm-es lapokra
vágjuk. A válogatott szilvát (barackot) megmossuk, kimagozzuk, és
minden tésztalapocska közepére egy szilvát (vagy fél barackot)
helyezünk. A mag helyére fahéjjal kevert cukrot teszünk, a négyzet
sarkait összefogjuk és lisztes kézzel gombócot formálunk belőle. A
zsemlemorzsát a zsíron közepes barnára pirítjuk, és kevés vajat
morzsolunk rá. A gombócokat forró, lobogó, enyhén sós vízbe tesszük, és
miután a gombócok a víz felszínére feljönnek, csendes pöfékelésre
állítva 10-15 percig főzzük. A megfőtt gombócokat szűrőkanállal
kiszedjük és megforgatjuk a zsemlemorzsában.
Spagetti paradicsomos rokforttal
Hozzávalók:
30
dkg spagetti, 10 dkg reszelt rokfort (márványsajt), 2 dl tejföl, 25 dkg
apró, kemény paradicsom, 3 dkg vaj (vagy margarin), 3 gerezd fokhagyma,
1 csapott mokkáskanál törött fehér bors, ízlés szerint só.
Elkészítés:
A
spagettit apróra tördeljük, és a szokásos módon, sós, forrásban lévő
vízben megfőzzük. Közben a fokhagymát megtisztítjuk. Serpenyőben a
vajat felolvasztjuk, és belekeverjük a zúzott fokhagymát. Kevergetve
egy-két percig pirítjuk. Ezután ráhintjük a fele reszelt rokfortot, és
beleöntjük a tejfölt. Folytonos keverés közben néhány percig egészen
gyenge takaréklángon forraljuk. A fehér borssal és kevés sóval (a
rokfort sós!) ízesítjük. A paradicsomot megmossuk és felkarikázzuk,
majd a karikákat egészen apró kockákra vágjuk, és beletesszük a sűrű
sajtos öntetbe. Éppen csak egyet forralunk rajta, máris lehúzzuk a
tűzről. (A paradicsomnak nem szabad összeesnie.) A megfőtt tésztát
beleforgatjuk a paradicsomos-sajtos mártásba, ezután pedig az egészet
belesimítjuk egy tűzálló tálba vagy tepsibe. A megmaradt reszelt
sajttal meghintjük, és éppen csak annyi ideig forrósítjuk, amíg a sajt
ráolvad, de még nem barnul. (Aki nem szereti a rokfort csípős ízét,
készítse más, szelídebb ízűvel, például trappista vagy füstölt sajttal.)
Spagetti budai módra
Hozzávalók:
25
dkg spagetti, 3 evőkanál olaj, 2 dl tej, 1 kis doboz paradicsompüré, 8
dkg reszelt füstölt sajt, 5 dkg füstölt szalonna, 1 gerezd fokhagyma,
kevés porcukor, 1 csapott mokkáskanál törött fekete bors, 1 evőkanál só.
Elkészítés:
A
spagettit a szokásos módon, forrásban lévő sós vízbe téve megfőzzük, és
forró vízzel leöblítjük. A felforrósított olajjal összekeverjük, és
melegen tartjuk. Amíg a tészta fő, elkészítjük a mártást: a füstölt
szalonnát nagyon apróra összevágjuk, és kevergetve kisütjük a zsírját.
A szalonnazsíron néhány percig pirítjuk a paradicsompürét, majd a
tejjel felöntjük, és felforraljuk. Ezután belekeverjük a megtisztított
és összezúzott fokhagymát. Sóval, borssal és csipetnyi porcukorral
fűszerezzük. A mártásba belekeverjük a reszelt sajt felét, és a tűzről
lehúzva addig keverjük, amíg a sajt láthatóan elolvad a mártásban, ami
ezáltal kissé besűrűsödik. A főtt tésztát adagonként koszorú alakban
tányérokra halmozzuk, és a közepébe öntjük a mártást, amire rászórjuk a
megmaradt reszelt sajtot.
Sonkás rakott tészta
Elkészítés:
Sós
vízben 30 percig 2 csomag tortellinit vagy az előírásnak megfelelő
ideig egy csomag makarónit, illetve spagettit, és levétől leszűrve,
hideg vízzel leöblítjük. Közben nagyon finomra összevágunk 20 deka
nyers sonkát, összekeverjük 2 deci tejföllel meg 2-3 evőkanál
ketchuppel. Közékeverünk - ha van -15 deka karikára vágott, párolt
gombát vagy egy doboznyi konzerv gombát leve nélkül. Kikenünk egy nagy
tűzálló tálat vagy zománcozott tepsit 3 deka margarinnal, beleterítjük
a tészta felét, rásimítjuk a sonkakrémet, és meghintjük 5 deka reszelt
sajttal. Befedjük a maradék tésztával, és leöntjük 2 deci tejföl meg 10
deka reszelt sajt 'keverékével. A sütőben alaposan átsütjük. Ecetes
savanyúság illik hozzá.
Ricottás calzone
Elkészítés:
Tésztához:
450 g liszt, 20 g élesztõ, só, 6 evõkanál olívaolaj. Élesztõt kevés
langyos vízben, cukorral és egy marék liszttel felfuttatni, majd az
olajjal és a liszttel, sóval jól összegyúrjuk, dagasztjuk és
megkelesztjük. Két részre osztani és kör alakú lappá nyújtani (vékony
legyen), majd a kör egyik felére a tölteléket rátenni, ráhajtani a
tésztát és a széleit összenyomkodni, formázni, kicsit megszúrkálni.
Megkenni tojással és be a forró sütõbe 200 fok, kb 20 perc.
Töltelék: összekeverünk 200 g ricottát, 2 tojást, sót, 50 g parmezán
sajtot, 1 teáskanál olaszt fûszerkeveréket (oregáno, kakukkfû stb),
bors. A masszát rákenjük a tésztára, szeletelt olajbogyóval megszórjuk
és beborítjuk sonkaszeletekkel (vegások kihagyhatják). Mindkét kerek
lapot ezzel megtöltjük és be a sütõbe
(Romina)