Napi recept
Hozzávalók:
1
kg kakashús, 4 gerezd fokhagyma, 4 paradicsom, 1 dl lencse, 1 teáskanál
currypor, 2 nagy fej vöröshagyma, 1/2 dl olaj, 2 evőkanál citromlé,
ízlés szerint só és törött fekete bors.
Elkészítés:
A
lencsét előző nap váltott vízben átmosom, lecsöpögtetem, majd annyi
vízzel öntöm le, hogy jól ellepje. Befedve hagyom állni egy éjszakán
át, esetleg még hosszabb ideig. Másnap a kakashúst kicsontozom, és kis
kockákra vágom. Kuktafazékban az olajat felhevítem, és sárgára
fonnyasztom rajta a megtisztított, apróra vagdalt vöröshagymát, a
tisztított, zúzott fokhagymát, majd a húskockákat is rádobva, jól
átsütöm. Közben állandóan kevergetem. Ezután belekeverem a fűszereket,
belecsöpögtetem a citromlevet. Hozzáteszem a lehéjazott, felszeletelt
paradicsomot, és a kuktát lezárom. A jelzéstől számított 30 percig
főzöm. Ezután egy lábosba öntöm az ételt, és a lencsét is hozzátéve,
készre főzöm. (A kuktába a lencsét nem szabad betenni, mert a szelep
lyukait eltömheti!)
Szilvásgombóc
Megjegyzés: 1
kg krumpli, 1 tojás, 30 dkg rétesliszt, 30 szilva (15 kajszibarack), 25
dkg zsemlemorzsa, 12 dkg zsír, 2 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1-2
mokkáskanál őrölt fahéj, só
Hozzávalók:
A
jól megmosott krumplit - lehetőleg olyat, ami főzésnél könnyen szétesik
- gyengén sózott vízben puhára főzünk, forrón meghámozzuk és azonnal
áttörjük. Ha kézmelegre hűlt, összegyúrjuk a liszttel, diónyi zsírral,
a tojással, csipetnyi sóval. Meglisztezett deszkán fél centi
vastagságúra nyújtjuk, és lisztbe mártott késsel kb. 5x5 cm-es lapokra
vágjuk. A válogatott szilvát (barackot) megmossuk, kimagozzuk, és
minden tésztalapocska közepére egy szilvát (vagy fél barackot)
helyezünk. A mag helyére fahéjjal kevert cukrot teszünk, a négyzet
sarkait összefogjuk és lisztes kézzel gombócot formálunk belőle. A
zsemlemorzsát a zsíron közepes barnára pirítjuk, és kevés vajat
morzsolunk rá. A gombócokat forró, lobogó, enyhén sós vízbe tesszük, és
miután a gombócok a víz felszínére feljönnek, csendes pöfékelésre
állítva 10-15 percig főzzük. A megfőtt gombócokat szűrőkanállal
kiszedjük és megforgatjuk a zsemlemorzsában.
A maradék tésztát csíkokra vágjuk és a lisztes deszkán tenyerünkkel
nudlit sodrunk belőle. Kifőzzük, megforgatjuk a zsemlemorzsában és a
gombóc mellé tálaljuk, az egészet fahéjas cukorral bőven meghintve.
A nudli lehet önálló fogás is, pl. télen (ha nem fagyasztottunk el
kimagozott és becukrozott szilvát), prézlivel vagy mákkal, porcukorral
finom ételt csinálhatunk ilymódon.
Mi otthon nem porcukorral, hanem kristálycukorral szeretjük, így a
gyümölcs szaftosabb lesz. Előtte tartalmas levest (gulyás, fejtettbab,
vagy palócleves) tálalunk.