Napi recept
Palócleves
Hozzávalók:
30 dkg marha vagy disznó comb
25 dkg zöldbab
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
25 dkg krumpli
4 evőkanál olaj
1 púpozott evőkanál sima liszt
2 dl tejföl
Babérlevél, őrölt kömény,
pirospaprika, fekete bors, só
Elkészítés:
A húsból külön pörköltet készítünk a szokásos
módon. Olajon meg futtatjuk az apróra vágott vörös hagymát. Meghintjük
pirospaprikával, kis vizet adunk hozzá, majd beletesszük a kockázott húst, és
kissé megpirítjuk. Sóval, borssal és babérlevéllel fűszerezzük. Majd annyi
vízzel húzzuk fel, hogy épp ellepje. Puhára főzzük fedő alatt. Eközben 1,3 liter, babérleveles,
sós vízben főzzük roppanósra a kockára vágott burgonyát és a 3 centisre vágott
zöldbabot. Mikor kész a pörkölt és a bab is, öntsük össze a kettőt és habarjuk
be a liszttel simára kevert tejföllel. Forraljuk át a liszt íz miatt, és ha
kell, utóízesítsünk. Forrón, friss kenyérrel találjuk.
Szilvabefôtt dióval
Hozzávalók:
A
készítményhez nagyszemű, magvaváló fajták alkalmasak. A gyümölcsöt
szártalanítjuk, válogatjuk, megmossuk, vékony tűvel megszurkáljuk. A
szilva végét éles késsel levágjuk, a magját kicsúsztatjuk és helyére
negyed diót teszünk. Az így elkészített szilvákat nagyobb, szélesszájú
üvegekbe rakjuk.
Felöntőlé: minden liter vízhez 40 dkg cukrot, 2 csomag vaníliáscukrot,
5 szem szegfűszeget, 2 g citromsavat adunk, felforrajuk, habjától
leszűrve, forrón öntjük a szilvára. Az üvegeket azonnal légmentesen
lezárjuk. A készítményt 15 percig, 85° C-on hőkezeljük, ez után a
lábast a tűzhelyrôl levéve, ruhával letakarjuk és másnapig hűlni
hagyjuk.
|
|