Napi recept
Palócleves
Hozzávalók:
30 dkg marha vagy disznó comb
25 dkg zöldbab
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
25 dkg krumpli
4 evőkanál olaj
1 púpozott evőkanál sima liszt
2 dl tejföl
Babérlevél, őrölt kömény,
pirospaprika, fekete bors, só
Elkészítés:
A húsból külön pörköltet készítünk a szokásos
módon. Olajon meg futtatjuk az apróra vágott vörös hagymát. Meghintjük
pirospaprikával, kis vizet adunk hozzá, majd beletesszük a kockázott húst, és
kissé megpirítjuk. Sóval, borssal és babérlevéllel fűszerezzük. Majd annyi
vízzel húzzuk fel, hogy épp ellepje. Puhára főzzük fedő alatt. Eközben 1,3 liter, babérleveles,
sós vízben főzzük roppanósra a kockára vágott burgonyát és a 3 centisre vágott
zöldbabot. Mikor kész a pörkölt és a bab is, öntsük össze a kettőt és habarjuk
be a liszttel simára kevert tejföllel. Forraljuk át a liszt íz miatt, és ha
kell, utóízesítsünk. Forrón, friss kenyérrel találjuk.
Hozzávalók:
bő 1 kg sertéstüdő és s:
vegyesen, 2 vöröshagyma, 4-5 szem fekete bors 2 babérlevél, só, 4
evőkanál olaj, I evőkanál cukor, 1 púpozott evőkanál liszt I nagyobb
gerezd fokhagyma 1 mokkáskanál pirospaprika 1 ecetes uborka, 1 evőkanál
kapribogyó (el is maradhat), 1 gerezd citrom, 1 evőkanál mustár fél
mokkáskanál őrölt bors 1 kiskanál ecet, 1 dl tejföl
Elkészítés:
A
tüdőt meg a szívet megtisztítjuk - a hártyákat, a zsírt, a hörgőket
lefejtjük róla -, és a lábas Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Az
egyik hagymát megmossuk, héjastól félbevágj egész borssal meg 1 babé
tüdőhöz adjuk, megsózzuk majd lefödve, kis lángon jó 1,5 ó kára főzzük
(kuktában kész). A levéből kiemelj hasábokra vágjuk. Az olajon a cukrot
világosbarnára pirítjuk, majd a liszttel tovább sütjük. Ekkor kerül
bele a másik hagyma is, amit lereszeltünk, valamint a zúzott fokhagyma
meg a babérlevél. A tűzről levéve pirospaprikával megszórjuk. A tüdő
főzőlevéből kb. 4 decit rámerünk, kevergetve simára, mártás sűrűségűre
forraljuk. Ha túl sűrű lenne, egy kevés főzővízzel hígíthatjuk. A
vékony csíkokra metélt uborkát, a kapribogyót meg a citrom lereszelt
héját és levét hozzáadjuk. A mustárral, a borssal, az ecettel
ízesítjük, a tejföllel dúsítjuk végül az összevágott belsőségeket is
beleforgatjuk. 4-5 percig forraljuk. Zsemlegombóc illik köretnek hozzá.
Erdélyi tüdős hurka
Hurkatöltelék (régi szegedi recept a századfordulóról)
Zsemlés véreshurka 1
Zsemlés véreshurka 1
Szalontüdô
|
|