Napi recept
Palócleves
Hozzávalók:
30 dkg marha vagy disznó comb
25 dkg zöldbab
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
25 dkg krumpli
4 evőkanál olaj
1 púpozott evőkanál sima liszt
2 dl tejföl
Babérlevél, őrölt kömény,
pirospaprika, fekete bors, só
Elkészítés:
A húsból külön pörköltet készítünk a szokásos
módon. Olajon meg futtatjuk az apróra vágott vörös hagymát. Meghintjük
pirospaprikával, kis vizet adunk hozzá, majd beletesszük a kockázott húst, és
kissé megpirítjuk. Sóval, borssal és babérlevéllel fűszerezzük. Majd annyi
vízzel húzzuk fel, hogy épp ellepje. Puhára főzzük fedő alatt. Eközben 1,3 liter, babérleveles,
sós vízben főzzük roppanósra a kockára vágott burgonyát és a 3 centisre vágott
zöldbabot. Mikor kész a pörkölt és a bab is, öntsük össze a kettőt és habarjuk
be a liszttel simára kevert tejföllel. Forraljuk át a liszt íz miatt, és ha
kell, utóízesítsünk. Forrón, friss kenyérrel találjuk.
Hozzávalók:
Nokedli: 0,5 kg liszt,2 db tojás,só,viz
30-40 dkg vegyes reszelni való sajt(lehet kevés füstölt is)1 nagyobb vöröshagyma,olaj.
Elkészítés:
Előkészitem
a nokedli tésztáját és a vizet amiben kifőzöm.Addig lereszelem a vegyes
sajtokat és hosszúkásra felvágom a hagymát.
Ha kifőztem a nokedlit akkor egy tűzáló tálba soronként elkezdem a
nokedlit,majd a reszelt sajtot tenni úgy,hogy a végén a sajt maradjon
felül.A hosszúkásra felaprított hagymát kevés olajon
megdinsztelem(üvegesre piritom)és az egészet a félig kész tésztára
egyenletesen elosztom.Letakarom és az előmelegített sütőben addig sütöm
amíg a sajt az üveg szélén megpirul.Kecsappal vagy majonézzel tálalom.
Hozzávalók:
5dg reszelt parnezán 2db pizzalap(boltban kapható),fél szál csípős koldász,sonka,pizzakém,vaj,túrista szalámi
Elkészítés:
A
pizzatésztát negvajazzuk és bekenjül pizzakrémmel.Felkockázzuk a
sonkát,a túrista szalámit,és ráhelyezzül a pizzáta félvastag szeletekre
vágjül a kolbászt és atz is feltesszük.sajttal megszórjuk mikrőban 2
sütőben 4-5 percig sütjük.
Hozzávalók:
5dg reszelt parnezán 2db pizzalap(boltban kapható),fél szál csípős koldász,sonka,pizzakém,vaj,túrista szalámi
Elkészítés:
A
pizzatésztát negvajazzuk és bekenjül pizzakrémmel.Felkockázzuk a
sonkát,a túrista szalámit,és ráhelyezzül a pizzáta félvastag szeletekre
vágjül a kolbászt és atz is feltesszük.sajttal megszórjuk mikrőban 2
sütőben 4-5 percig sütjük.
Elkészítés:
Egy kanál írósvajat kavarj habzásig,
tégy hozzá szitán áttört lúdmájat, üss bele két egész tojást, kettőnek
a sárgáját, két tejben áztatott zsemlét tégy bele, kevés apróra vágott
zöld petrezselymet, vöröshagymát, sót, kevés borsot, zsemlyemorzsát.
Keverd jól össze, kenj ki egy tepsit vajjal, hintsd meg
zsemlemorzsával, öntsd bele a keveréket, tedd kemencébe, süsd meg. Vágd
kockákra és levessel tálald föl.
Hozzávalók:
70 dkg liszt, 1 db tojás, só, 2 dl langyos tej, kevés cukor, 5 dkg élesztő, 8-10 db virsli, sütéshez olaj
Elkészítés:
Meleg, huzatmentes helyen készítsük el.
A lisztet sóval elkeverjük, kb olyan mennyiséggel, mint amikor pogácsát
készítünk, az élesztőt a cukorral elkeverjük,majd amikor folyós,
hozzáadjuk a langyos tejet.
Fölfuttatjuk az élesztőt, majd a tojással egyszerre a liszthez adjuk, és jól eldolgozzuk. Nem fog leválni a kezünkről.
1 órán át kelesztjük, majd olajos kézzel kisszagatjuk, lapos kerek
lepényeket formázunk, majd olajos tálcán még 10 percet kelesztjük. A
virslit egy 10 másodpercre a forró olajba mártjuk. A lángos tésztát
hosszúkásra húzzuk, és beletekerjük a virslit. A meleg olajba
helyezzük. Lassan süssük, mert különben a közepe nyers marad.
Készíthetjük virsli nélkül is, akkor a második kelesztés után
széthúzogatjuk lángos nagyságúra a tésztát, majd forró olajban sütjük.
Hagymás rostélyos
Hozzávalók:
1 kg rostélyos
bors
só
olaj
3-4 fej
hagyma
A rostélyos szeleteket húsverővel
vékonyra kiverjük. Borssal meghintjük, leöntjük olajjal és éjszakára a hűtőbe
tesszük. Serpenyőben,forró olajon vékony karikákra vágott hagymát pirítunk.
Kivesszük a pirított hagymát az olajból és a hússzeleteket megsütjök benne. Erős
tűznél hirtelen süljenek, mindkét oldaluk rozsdavörösre. Sütés után sózzuk.
Tálra téve megszórjuk a sült hagymával, hasáb, vagy pirított burgonyával
mustárral tálaljuk.
Csülöksült
Hozzávalók:
1 nagy hátsó csülök
só
bors
zöldségek
méz
sör
A csülköt feltesszük egy nagy
fazékba főni, mintha levest főznénk. Amikor puhára főtt kivesszük a léből,
hosszában felvágjuk, kiemeljük a csontokat. Bekenjük mézzel tepsibe tesszük
sütőpapírra. Betesszük az előmelegített sütőben. Sütés közben sörrek
locsolgatjuk. Addig sütjük, míg a bőre ropogós nem lesz.
Cigánypecsenye
Hozzávalók:
1 kg sertéskaraj
20 dkg füstölt szalonna
paprika
őrölt bors
5 dkg lisz
olaj
só
hasábburgonya
Összekeverjük
a paprikát, a borsot és a lisztet. A húst felszeleteljük, kiverjük fűszeres
lisztbe forgatjuk és forró olajban hirtelen kisütjük. A szalonnát szeletekre
vágjuk beirdaljuk és kisütjük. A húst a szalonnával és hasábburgonyával
tálaljuk.
Bélszín angolosan
Hozzávalók:
1 kg
vesepecsenye
só
bors
olajpác
A vesepecsenyét olajpácban
érleljük 1-2 napig. Besózzuk, megborsozzuk, fórró sütőben kevés olajon barnára
kapatjuk minden oldalát. A forgatáshoz használjunk csipeszt, nehogy megsértsük a
kialakult kérget. Vastagságától függően tovább sütjük. Tálalás előtt vékony
szeletekre vágjuk.
Beefsteak
Hozzávalók:
1 kg
bélszín
só
bors
olaj
A megtisztított bélszínből vastag
szeleteket vágunk. Kés hátával megveregetjük.. Megsózzuk, megborsozzuk, olajjal
bekenjük és egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Serpenyőben, nagy lángon
felforrósítjuk az olajat és a bélszín szeleteket mindkét oldalukon rozsdabarnára
sütjük.
|
|