Napi recept
Palócleves
Hozzávalók:
30 dkg marha vagy disznó comb
25 dkg zöldbab
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
25 dkg krumpli
4 evőkanál olaj
1 púpozott evőkanál sima liszt
2 dl tejföl
Babérlevél, őrölt kömény,
pirospaprika, fekete bors, só
Elkészítés:
A húsból külön pörköltet készítünk a szokásos
módon. Olajon meg futtatjuk az apróra vágott vörös hagymát. Meghintjük
pirospaprikával, kis vizet adunk hozzá, majd beletesszük a kockázott húst, és
kissé megpirítjuk. Sóval, borssal és babérlevéllel fűszerezzük. Majd annyi
vízzel húzzuk fel, hogy épp ellepje. Puhára főzzük fedő alatt. Eközben 1,3 liter, babérleveles,
sós vízben főzzük roppanósra a kockára vágott burgonyát és a 3 centisre vágott
zöldbabot. Mikor kész a pörkölt és a bab is, öntsük össze a kettőt és habarjuk
be a liszttel simára kevert tejföllel. Forraljuk át a liszt íz miatt, és ha
kell, utóízesítsünk. Forrón, friss kenyérrel találjuk.
A mártáshoz
egy szál póréhagymát szeletekre vágunk, olívaolajban megpároljuk,
ráteszünk 2-3 gerezd zúzott fokhagymát, fél csomó vágott petrezselymet,
negyed mokkáskanál frissen őrölt borsot, és pár perc után felengedjük 2
dl húslevessel.
Összeforraljuk, majd 5 dkg camambert, 5 dkg rokfort és 5 dkg trappista
sajtot belereszelünk, és ezzel is jól összekeverjük-forraljuk. Ha
elolvadtak a sajtok, akkor levesszük a tűzről, belekeverünk 1 dl
tejszínt, 1 tojássárgáját és 2-3 csipet őrölt szerecsendiót.
|
|