Napi recept
Hozzávalók:
60 dkg tisztított bélszín,
4 tojás,
só,
törött bors,
10 dkg zsír.
Elkészítés:
A letisztított és lehártyázott bélszínt 4 egyforma
szeletre vágjuk, bárddal lelapítjuk úgy, hogy a szeletek kb. 2,5 cm
vastagságúak legyenek, megsózzuk és megborsozzuk. Serpenyőben megforrósított
zsírban, nagy lángon a szeletek mindkét oldalát hirtelen pirosra sütjük, majd
kiveszszük a zsírból, tálra tesszük, és minden szelet tetejére tükörtojást
rakunk.
Köretként sült burgonyát
adjunk. Mustárt is tegyünk az asztalra
Csabai makaróni
Hozzávalók:
40 dkg rigatoni vagy más csôtészta (makaróni), 10 dkg húsos, füstölt
szalonna, 4 dkg trappista vagy egyéb sajt, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd
fokhagyma, 2 dl tejszín, 1 dl húsleves, 1 evôkanál étkezési keményítô,
2 dkg vaj, só, oregánó, rozma
Elkészítés:
A húsos füstölt szalonnát csíkokra metéljük, zsírját lábosban
kiolvasztjuk. A pörcöt kivesszük. A lábosba beletesszük a vajat, majd
üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát és a zúzott fokhagymát.
Húslevessel felöntjük. A tejszínben csomómentesre keverjük az étkezési
búzakeményítôt és állandó keverés mellett a levesbe, öntjük. Sóval,
oregánóval, rozmaringgal, reszelt szerecsendióval és frissen ôrölt,
(színes) borssal fûszerezzük. A mártást jól kiforraljuk. A tésztát a
szokásos módon, bô, forrásban lévô, sós vízben kifôzzük.
Lecsöpögtetjük, majd a mártásba forgatjuk és megszórjuk a félretett
szalonnapörccel. Frissen reszelt sajttal meghintve tálaljuk. ,
Ördöglángos
Hozzávalók:
4
személyre: A raguhoz: 2 fej hagyma; 30 dkg pulykamell; 30 dkg
sertéshús; 20 dkg csemegeuborka; 1 evőkanálnyi mustár; só; bors;
bazsalikom; rozmaring;
A tócsnihoz: 60 dkg burgonya; liszt, amennyit felvesz; só; bors; fokhagyma;
Töltött paprika csirkemellből
Hozzávalók:
2 nagyobb csirkemell vagy tyúk mell 10 deka császárhús 12 db közepes
paprika 20 deka rizsa 2 kisdoboz paradicsom püré só ôrölt bors
rozmaring 2 tyúkhúsleves kocka 2 evokanál olajos rántás 1 tojás 10 deka
cukor
Elkészítés:
A paprikát kicsumázzuk. A húst lefejtjük a csontról, a bőrrel és a
császárhússal együtt ledaráljuk. Ízesítjük egy kávés kanál sóval és 1-1
késhegynyivel a fűszerekből. Összekeverjük a tojással és 2-3 evőkanál
vízzel. Megtöltjük a paprikákat és egy széles lábosba rakjuk. Felöntjük
annyi vízzel, hogy ellepje az ételt. Beletesszük a leveskockát,
hozzáadunk a fűszerekből 1-1 késhegynyit. Takarékon kb. háromnegyed
órát főzzük. Mikor a hús megpuhult, a paradicsompüréket összekeverjük a
rántással, az étel levével és együtt felforraljuk. A cukorral
édesítjük. Ha kell még fűszerezzük,
Magyaros egytál
Hozzávalók:
50 dkg sertés lapocka vagy comb, 1 pár szafaládé, 1,2 kg burgonya, 2
zöldpaprika, 2 paradicsom, 1 nagy hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 doboz
pritamin, 10 deka császárhús, 2 evôkanál olaj, só, ôrölt pirospaprika,
bors, szurokfû, rozmaring, 1 marhahúsleves ko
Elkészítés:
A császárhúst csíkokra vágjuk, kiolvasztjuk és a zsírján megfuttatjuk
az apróra vágott hagymát és zöldpaprikát. Beletesszük a kockára vágott
húst és a paradicsomokat, víz hozzáadásával 30 percig pároljuk. Ezután
belekeverjük a szétnyomott fokhagymát, a pritamint, a leveskockát, a
meghámozott és nagy kockára vágott krumplit, a felkarikázott
szafaládét, az olajat. Fűszerezzük 1 kávéskanál sóval, 1 evőkanál édes
és erős paprikával, 1-1 késhegynyivel a fűszerekből. Felengedjük annyi
vízzel, hogy ellepje az ételt. Kis lángon, letakarva, addig főzzük,
amíg a krumpli megfő (ne legyen túl puha). Tálalás: A legjobb kovászos
uborkával, de bármilyen savanyúságot adhatunk mellé.,
Sült sertésszeletek
Hozzávalók:
fél
pohár almaecet, 4 ek. ketchup, 2 ek. barnacukor, 1 fej finomra vágott
hagyma, 1 kiskanál rozmaring, 1 kiskanál Worcester szósz, fél kiskanál
bors, 4 szelet 2 cm vastag sertéshús
Elkészítés:
A
hús kivételével mindent összekeverünk egy tálban, közepes lángon 5
percig főzzük, majd a tűzről levéve lehűtjük. A hússzeleteket bekenjük
ezzel a páclével, és negyedórára félre tesszük. Közepesen felmelegítjük
a grillt. A rácsot bekenjük olajjal, és rátesszük a húsokat, és fedés
nélkül minden oldalát 10 percig sütjük. Közben párszor bekenjük a
páclével. Sült krumplival tálaljuk.
Nyárson sült bárányfalatkák
Hozzávalók:
70
dkg bárányhús (comb vagy lapocka), 2 gerezd fokhagyma, 4 ek olaj
1 dl száraz vörösbor, 1 kk. szárított kakukkfű, 1 kk. szárított
rozmaring, 1 piros húsú paprika, 1 sárga húsú paprika, 1 alma, só, bors
olaj a kenéshez
Elkészítés:
A
húsról gondosan vágjuk le az inakat és a hártyákat, valamint a
zsírdarabokat, majd vágjuk apró, kb. 1-1,5 cm-es kockákra. Tisztítsuk
meg a fokhagymát és nyomjuk át présen. Keverjük össze az olajjal, a
vörösborral, a zöldfűszerekkel és a borssal majd jól keverjük el ebben
a pácban a húsdarabokat. Jól záródó edényben tegyük a hűtőbe kb. fél
órára. Csumázzuk ki a paprikát és vágjuk kb. 2 cm-es darabokra. Az
almát negyedeljük, vágjuk ki a magházát és vágjuk a darabokat még
egyszer félbe. Fűzzük a nyársakra váltakozva a hús az alma és a paprika
darabokat. A megmaradt páclével sütés közben kenegessük a nyársakat.
Ízesítsük
sóval és borssal, majd röszti burgonyával, vagy kenyérrel és száraz
vörösborral kínáljuk.
Makréla zöldfűszerekkel
Hozzávalók:
4
makréla (vagy hekk, pisztráng, süllő, fogas), 125 g vaj, 4 ág kakukkfű,
4 ág rozmaring, 2 citrom leve, 1 fokhagymás bagett (készen kapható),
alufólia.
Elkészítés:
A
halat megmossuk, megtisztítjuk, szárazra töröljük. A vajat szeletekre
vágjuk. A kakukkfüvet és a rozmaringot leöblítjük, majd lecsepegtetjük.
A halat kívül-belül megcsepegtetjük citromlével, és besózzuk. A halra
fektetünk egy kevés fűszervajat, 1-1 kakukkfű- és rozmaringágat, végül
jó szorosan alufóliába csomagoljuk. Mindkét oldalát 10-10 percig sütjük
a grillrácson. A fokhagymás bagettet az utolsó 2 percre a hal mellé a
rácsra fektetjük, ezzel fogyasztjuk. Fejes salátát is kínálhatunk hozzá.
Horvátországi rablóhús
Hozzávalók:
80 dkg pulykamáj, 25-30 dkg füstölt szalonna, étolaj, bazsalikom szárított levele, rozmaring vagy szurokfű (oregánó), só, bors.
Elkészítés:
A
májat megmossuk, megszárítjuk, és nagyobbacska kockákra vágjuk. Forró
olajon hirtelen megpirítjuk, megsózzuk, megborsozzuk, meghintjük
elmorzsolt bazsalikommal és rozmaringgal vagy szurokfűvel. A szalonnát
vékonyra szeleteljük, a szalonnaszeletekbe egy-egy májkockát
göngyölünk, így húzzuk nyársra. Közepesen átforrósított sütőrácson
addig sütjük, míg a máj át nem sül és a szalonna üvegessé válva meg nem
pirul (legyen ropogós). A rablóhúst azon frissen tálaljuk. Zöldhagyma,
retek, paradicsom, zöldpaprika vagy saláta illik hozzá.
Grillcsirke olaszosan
Hozzávalók:
2
db kicsi csirke, 1 teáskanál paradicsompüré, 2 teáskanál olaj, 1
evőkanál reszelt vöröshagyma, 1-1 mokkáskanál törött fekete bors,
rozmaring, kakukkfű, bazsalikom, 1 szál friss zellerzöld, 10 dkg
reszelt parmezán (jellegű) sajt, ízlés szerint só.
Elkészítés:
A
paradicsompürét, a finomra vágott zellerzöldet, a vöröshagymát és a
többi fűszert összekeverem az olajjal, meg; sózom, majd a megtisztított
és átöblített csirke hasát belülről bekenem vele. A csirkét nyársra
húzom, kívülről is megsózom, majd pirosra sütöm. Ezután feldarabolom,
rászórom a reszelt sajtot. Addig grillezem a tálcán, amíg a sajt rá nem
olvad, egybefüggő réteget nem alkot. Sok salátával és szalmaburgonyával
kínálom.
Pulykanyárs
Hozzávalók:
80 dkg pulyka (mell, comb, medalion), 1 piros színû paprika, 10 dkg
húsos szalonna, 1 tk kakukkfû, 1 tk rozmaring, késhegynyi ôrölt bors, 1
dl olaj, só.
Elkészítés:
A húst felkockázom (3x3), a szalonnát felszeletelem (3x3x1), a paprikát
kockákra vágom (3x3). Mindezeket váltakozva a nyársakra húzom. A
többiből fűszerolajat készítek, amellyel bekenem a nyársakat. Jó
parázsnál forgatva szépre sütöm.,