Napi recept

Palócleves

Palócleves
Hozzávalók:

30 dkg marha vagy disznó comb

25 dkg zöldbab

2 fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

25 dkg krumpli

4 evőkanál olaj

1 púpozott evőkanál sima liszt

2 dl tejföl

Babérlevél, őrölt kömény,
pirospaprika, fekete bors, só

Elkészítés:

 A húsból külön pörköltet készítünk a szokásos
módon. Olajon meg futtatjuk az apróra vágott vörös hagymát. Meghintjük
pirospaprikával, kis vizet adunk hozzá, majd beletesszük a kockázott húst, és
kissé megpirítjuk. Sóval, borssal és babérlevéllel fűszerezzük. Majd annyi
vízzel húzzuk fel, hogy épp ellepje. Puhára főzzük fedő alatt. Eközben 1,3 liter, babérleveles,
sós vízben főzzük roppanósra a kockára vágott burgonyát és a 3 centisre vágott
zöldbabot. Mikor kész a pörkölt és a bab is, öntsük össze a kettőt és habarjuk
be a liszttel simára kevert tejföllel. Forraljuk át a liszt íz miatt, és ha
kell, utóízesítsünk. Forrón, friss kenyérrel találjuk.

Nemzetközi receptek

meggy

Részeges meggyleves

Részeges meggyleves recept, receptek

Elkészítés:
7 dl vizet felforralunk a cukorral, egy csipet sóval, hozzárakjuk a
citrom átszűrt levét, és a csak erre a célra használt teatojásba zárva
a szegfűszeget, fahéjat, végül a megtisztított, kimagozott meggyet, és
lassú forralással puhára főzzük. Belekeverjük a liszttel elhabart
tejet, 1 dl tejszínt és jól összeforraljuk.

Levesszük az edényt a lángról, lazán a leveshez keverjük a bort,
hagyjuk teljesen kihülni, lefedjük és néhány órára hűtőszekrénybe
tesszük.

Tálaláskor kivesszük a szegfűszeget és fahéjat tartalmazó
alkalmatosságot. A leveshez keverjük a konyakot, mélyebb tálkákba
osztjuk, tetejére rózsákat nyomunk a kemény habbá vert maradék 1 dl
tejszínből.

Csak hidegen jó!

Boros meggyleves

Boros meggyleves recept, receptek

Elkészítés:
A megtisztított (befőtt esetén lecsurgatott) meggyet forró vízben főzzük,
majd  hozzáadjuk a cukrot és fahéjat. Habverővel összehabarjuk
a tojássárgáját a tejszínnel és tűzről levett leveshez keverjül.
Hozzáöntjük a bort és megszórjuk frissen reszelt citromhéjjal.

Lehűtve kínáljuk.

Elkészítési idő: 25 perc

Az Én meggylevesem

Az Én meggylevesem recept, receptek

Az Én meggylevesem

 

Elkészítés

A kimagozom meggyet. Egy lábasban odateszek 7-8 dl vizet
főni, amibe belekarikázom egy jól megmosott citrom háromnegyed részét,
beleteszem a fűszereket, felforralom majd beleteszem a meggyet. Megcukrozom, megsózom és belecsavarom a megmaradt negyed citrom levét.
Elkészítem a habarást  és egy
szűrőn keresztül belerakom a már csendesen fővő levesbe és kiforralom
(kb. 3-4 perc).
A lángról levéve megkóstolom: édes-savanyú ize kell, hogy legyen !

Club szendvicsek

Club szendvicsek recept, jércemell receptek

Club szendvics

 

 

Hozzávalók:

(10
szelet): 2 sült jércemell (filézett), 30 dkg jércesaláta, fél fej
saláta, 10 dkg vaj, 20 dkg szűrt ananászbefőtt, 5 dkg szűrt
meggybefőtt, 15 dkg tojáskrém, 10 szelet szendvicskenyér.

 

 

Elkészítés:

A
kenyérszeleteket vékonyan megvajazzuk, salátalevéllel befedjük, és a
jércesalátából átlós irányban gerincet formázunk. A sült jércemellet
éles késsel ferdén, vékonyan felvágjuk, és a szeleteket a saláta két
oldalán sorba felrakjuk. A szendvics két üres sarkára tojáskrémből
rózsákat nyomunk, amelyek közepébe egy-egy negyed körcikk ananász és
egy-egy szem meggybefőtt kerül.

 

receptura.hu

Ünnepi gyümölcssaláta

Ünnepi gyümölcssaláta recept, receptek

Ünnepi gyümölcssaláta

 

Elkészítés:

Levétől
leszűrünk és kis kockákra vágunk egy félkilós konzervananászt. meg egy
félkilós őszibarack befőttet, lecsepegtetünk, kimagozunk egy félkilós
befőtt cseresznyét vagy meggyet. és a többihez keverjük. Meghintjük
ízlés szerint 5-10 deka porcukorral, megöntözzük egy féldeci rummal, és
10 deka mazsolával. 10 deka hámozott mandulával vagy durvára vágott
dióval gazdagítjuk. Lefedve néhány óráig állni hagyjuk hűvös helyen.
időnként megkeverjük. Végül a gyümölcs felét üvegtálba terítjük,
krumplinyomóval rányomunk 25 deka gesztenyemasszát, beborítjuk a
maradék gyümölccsel és tetejét vagy almahabbal vonjuk be, vagy ráöntünk
egy fél zacskó citromízű pudingporból készült pudingot. amely rádermed
a tetejére. (Az almahabhoz megfőzünk vagy megsütünk 3-4 almát,
meghámozva áttörjük, kevés porcukorral édesítjük. és 2 tojás fehérjével
addig verjük, míg könnyű, habos, fehér nem lesz. Ajánlatos néhány csepp
citromlével is ízesíteni.)

receptura.hu

 

Téli gyümölcssaláta 2

Téli gyümölcssaláta 2 recept, receptek

Téli gyümölcssaláta 2

 

Hozzávalók:

3 alma, 3 narancs, 10 dkg ananász konzerv, 1 banán, 1 citrom, 1 evőkanál méz, 10 szem mélyhűtött meggy, 3-4 szem dió.

 

 

Elkészítés:

A
gyümölcsöket alaposan megmossuk. Kettévágjuk az almát, magházát
kiszedjük és hámozatlanul vékony szeletekre vágjuk. A narancsot
meghámozzuk, gerezdekre szedjük, a magját hegyes késsel kibillentjük.
Felbontjuk az ananászkonzervet, levét leszűrjük és felaprítjuk a
gyümölcsöt. A banánt lefejtjük a héjáról és karikákra vágjuk. A
salátástálba tesszük az óvatosan összekevert gyümölcsöket, rácsorgatjuk
a mézet, a citrom kifacsart levét és az ananászkonzerv levéből is
felhasználhatunk pár kanálnyit. A kimagozott meggyel és a durvára
vágott dióval díszítjük.

 

receptura.hu

 

Ananászsaláta

Ananászsaláta recept, receptek

Ananászsaláta

 

Hozzávalók:

2 db ananász, 2 evőkanál méz, 1 citrom, 1 narancs, 10 szem meggy

 

 

Elkészítés:

A
gyümölcsöket folyóvízzel alaposan megmossuk. Meghámozzuk az ananászt,
közepéből eltávolítjuk a fölösleges fás részt. A héjából a legszebb
darabokat kiválogatjuk, és lábasba tesszük.
Meghámozzuk a narancsot, két darabkájából kivágjuk a fehér részt és
hozzáadjuk az ananász héjához. Ráreszeljük a citrom héját is, kevés
vízzel felfőzzük. Az így kapott illatos levet átszűrjük és lehűtjük.
Közben vékonyan felkarikázzuk az ananászt, a narancsot és egy üvegtálba vegyesen lerakjuk.
Kisajtoljuk a citrom levét, hozzáadjuk a mézet és annyi illatos levet,
hogy egy csészényi salátalevet kapjunk. Rálocsoljuk a tálban
elhelyezett gyümölcsökre és a kimagozott meggy szemekkel díszítjük a
tálat. Letakarva hűtőszekrényben rövid ideig érleljük.

 

Forrás: receptura.hu

Ecetes meggy vagy cseresznye

Ecetes meggy vagy cseresznye recept, receptek

Ecetes meggy vagy cseresznye

 

Elkészítés:

A frissen szedett, hibátlan meggyet megmossuk, lecsurgatjuk,
leszárazzuk - vagy szárát ollóval rövidre vágjuk -, és a gyümölcsöt
üvegbe rakjuk. Fele víz, fele borecet keveréket felforralunk
literenként 50 dkg cukorral, egy kávéskanál sóval és néhány szem
borssal. Az ecetes lét hidegen öntjük a gyümölcsre, az üvegeket
lekötjük és félretesszük. Nyolc nap múlva kibontjuk, az ecetes szirupot
újra felforraljuk, és most már melegen öntjük az üvegekbe. Lekötözzük,
pokróccal letakarjuk őket, hogy lassabban hűljenek ki és másnap a
helyére rakjuk. Hasonlóan tehetjük el az ecetes cseresznyét is, ezt
azonban bors helyett egy kevés szegfűszeggel és fahéjjal ízesítjük.,

 

Meggyleves

Meggyleves recept, receptek

Meggyleves

 

Hozzávalók:

0 dkg kimagozott meggy, 15 dkg cukor, só, fahéj, citromhéj, egy deci tejföl, 1 evôkanál liszt.

 

 

Elkészítés:

A meggyet 1,5 l sós, cukros, citromhéjjal és fahéjjal ízesített vízben
2-3 percig fôzzük,majd a tejfölben simára kevert liszttel besûrítjük.
néhány percig forraljuk és melegen vagy hidegen tálaljuk.,

 

 

Megydzsem

Megydzsem recept, receptek

Megydzsem

 

Elkészítés:

A
2 kg frissen szedett meggyet szártalanítjuk, válogatjuk, mossuk és
kimagozzuk. A meggy felét húsdarálón ledaráljuk és cukor nélkül sűrűre
főzzük. 30 dkg cukorból és 6 dl vízből sűrű szirupot főzünk, ügyelve,
hogy ne karamellizálódjék le. A kész sziruphoz hozzáöntjük az előfőzött
meggyvelőt és az egészben hagyott meggyet, és tovább főzzük, míg sűrű
nem lesz. A kész dzsemet forrón, előmelegített, szélesszájú üvegekbe
töltjük és légmentesen lezárjuk, majd tiszta ruhával letakarva lassan
hagyjuk kihűlni.