Napi recept

Bélszín tükörtojással

Hozzávalók:

60 dkg tisztított bélszín,
4 tojás,
só,
törött bors,
10 dkg zsír.

Elkészítés:

 

A letisztított és lehártyázott bélszínt 4 egyforma
szeletre vágjuk, bárd­dal lelapítjuk úgy, hogy a szeletek kb. 2,5 cm
vastagságúak legyenek, megsózzuk és megborsozzuk. Serpenyőben megforrósított
zsírban, nagy lángon a szeletek mindkét oldalát hirtelen pirosra sütjük, majd
kivesz­szük a zsírból, tálra tesszük, és minden szelet tetejére tükörtojást
rakunk.

Köretként sült burgonyát
adjunk. Mustárt is tegyünk az asztalra

Nemzetközi receptek

lencse

Csípős lencseleves szilveszter utáni gyomorbántalomra

Csípős lencseleves szilveszter utáni gyomorbántalomra recept, szalonna receptek

Elkészítés:
A lencsét válogatás után megmossuk,és főzés előtt 1-2 órával beáztatjuk.

A szalonnát kis kockákra vágjuk.

A hagymát,fokhagymát apróra metéljük,felhevített zsiradékban
világosra pirítjuk.Hozzárakjuk a szalonnát,az apróra tört (vagy
felkarikázott) csípős paprikát,és folyamatosan keverve
megpirítjuk.Rászórjuk a lisztet,azzal még kicsit pirítjuk.Utána kb.
1-1,5 liter vízzel felöntjük, belerakjuk a leszűrt lencsét,a
leveskockát,sózzuk,borsozzuk.

Addig főzzük,míg a lencse megpuhul.Beleöntjük a felvágott petrezselyemzöldet,kicsit összeforraljuk.

Hagymás lencsesaláta

Hagymás lencsesaláta recept, receptek

Hagymás lencsesaláta

 

Hozzávalók:

40 dkg lencse, 6 dkg kolozsvári szalonna, 1 nagy fej lilahagyma, 1/2
csomó metélôhagyma, 2 evôkanál 5százalékos ecet, 4 evôkanál olaj,
babérlevél, só

 

 

Elkészítés:

A lencsét sós, babérleveles vízben megfôzzük, leszûrjük és kihûtjük. Az
olajat, az ecetet, az apróra vágott metélôhagymát és
lilahagymakarikákat összekeverjük. Végezetül hozzáadjuk a kiolvasztott
kolozsvári szalonnacsíkokat is. Ezzel az öntettel összekeverjük a
lencsét. Tálaláskor paradicsommal díszítjük. Energiatartalom: 2180 kJ
Fehérjetartalom: 29 g Zsírtartalom: 21 g Szénhidráttartalom: 55 g,

 

Zelleres, savanyú lencseleves

Zelleres, savanyú lencseleves recept, receptek

Zelleres, savanyú lencseleves

 

Hozzávalók:

25
dkg lencse, 1 db friss zeller, a zöldjével együtt, 1 evőkanál
tárkonyecet, 2 gerezd fokhagyma, 2 fej hagyma, 2 db babérlevél, 1
teáskanál só, csöpp olaj, vegeta.

 

 

Elkészítés:

A
lencsét 10 órán át áztatjuk, majd leszűrjük és másfélszer annyi vízben
feltesszük főni. A zellert megtisztítjuk, kettévágjuk, zöldjét apróra
metéljük és a lencséhez keverjük. Beletesszük a fokhagymát és az
ízesítőket. Puhára főzzük (kb. 15 perc). Kivesszük belőle a zellert,
majd beleöntjük a tárkonyecetet. Tetszés szerint, csöppnyi rántással
sűríthetjük. A hagymát apró kockákra vágjuk és az olajon pirosra
sütjük. A tányérokba szervírozott levesre szórjuk.

 

Lencsegulyás

Lencsegulyás recept, marhalábszár receptek

Lencsegulyás

 

Hozzávalók:

1 kis füstölt csülök (csonttal együtt),
30 dkg marhalábszár,
40 dkg lencse,
2 fej hagyma,
2 gerezd fokhagyma,
2 szál sárgarépa,
só,
bors,
babér,
pirospaprika

 

 

Elkészítés:

A
lencsét egy éjszakán át 1 liter hideg vízbe áztatjuk. Másnap a füstölt
csülköt fazékban, 1,2 liter vízben feltesszük főni. 25 perc múlva
hozzáadjuk a kockára vágott marhahúst, a karikára vágott hagymát. Újabb
25 perc múlva hozzáadjuk a leszűrt lencsét, a felkarikázott sárgarépát.
Sóval, borssal, babérlevéllel, pirospaprikával ízesítjük. Készre
főzzük. A csülköt kivesszük a levesből, a húst a csontról lefejtjük és
csíkokra vágjuk. Visszatesszük a levesbe.

 

 

Lencseleves kolbásszal

Lencseleves kolbásszal recept, receptek

Lencseleves kolbásszal

 

Hozzávalók:

40 dkg zöld lencse 1 tyúkhúsleveskocka fél-fél kávéskanál ôrölt kömény
és pirospaprika 20 dkg csípôs kolbász 2 dl tejföl 2 evôkanál apróra
vágott snidling ôrölt bors só

 

 

Elkészítés:

A lencsét elôzô este beáztatjuk, több vízben átöblítjük. Másnap, egy
utolsó öblítés után fazékba tesszük, 4 dl vizet öntünk rá, beledobjuk a
szétmorzsolt leveskockát, rászórjuk a köményt meg a paprikát.
Felforraljuk, és a forrástól számított legalább 10 percig kislángon
fôzzük, amíg a lencse megpuhul. A kolbászt forró vízzel lemossuk,
lehúzzuk a héját, és felkarikázzuk. Tapadásmentes serpenyôben 1 percig
pirítjuk a kolbászkarikák mindkét oldalát, majd itatósra szedjük. A
megfôtt lencsét botmixerrel pürésítjük. Belekeverjük a tejfölt,
visszatesszük a tûzre, és közepes lángon 1 perc alatt felmelegítjük.
Tányérokba merjük, elosztjuk bennük a kolbászkarikákat, megszórjuk
snidlinggel, és azonnal tálaljuk.,

 

 

Lencsefőzelék csülökkel

Lencsefőzelék csülökkel recept, csülök receptek

Lencsefőzelék csülökkel

 

Hozzávalók:

1 sertéscsülök,
0,5 kg lencse,
2 sárgarépa,
1 nagy fej vöröshagyma,
1 marék zellerszár,
3 gerezd fokhagyma,
1 fűszercsomag (petrezselyemzöldje, babérlevél, kakukkfű),
3 evőkanál olaj,
2 evőkanál vaj,
1 kis csokor petrezselyemzöldje

 

 

Elkészítés:

A megtisztított lencsét felforraljuk, habját leszedjük. A csülköt két
órára hideg vízbe tesszük, utána hideg vízben sózás nélkül
felforraljuk, s egy órán át főzzük. Az olajban megdinszteljük a
megtisztított, finomra vágott sárgarépát, hagymát és a zellerszárakat.
Amikor a hagyma áttetsző lesz, hozzáadjuk a szétnyomott fokhagymát, a
lencsét, a gézbe kötött fűszercsomagot, beletesszük a csülköt, s annyi
vizet öntünk rá, hogy az egészet éppen elfedje. Amikor a víz forrni
kezd, a lángot levesszük, s a lencsét lassú tűzön kb. háromnegyed órát
főzzük. Amikor megsózzuk, megborsozzuk, kivesszük a fűszercsomagot, a
lencse felét salátástálba rakjuk, hozzáadunk két evőkanál vajat és egy
evőkanál finomra vágott petrezselymet, leborítjuk a megmaradt
lencsével, az egészet jól elkeverjük, ha szükséges ízesítjük, és a
csülökkel tálaljuk.

 

Lencsefôzelék 2

Lencsefôzelék 2 recept, receptek

Lencsefôzelék 2

 

Hozzávalók:

30
deka lencse, 8 deka zsír, 6 deka liszt, 1 babérlevél, 2 deci tejföl, 1
evőkanál mustár, fél citrom, 3 deka cukor, 3 deka vöröshagyma, 1 gerezd
fokhagyma, só.

 

 

Elkészítés:

A
lencsét megválogatjuk, majd többször váltott vízben megmossuk és hideg
vízben feltesszük főni. A finomra vágott vöröshagymával és a
babérlevéllel együtt puhára főzzük.
Zsömleszínű rántást készítünk, belepirítjuk az összezúzott fokhagymát,
majd egy kevés vízzel feleresztjük és besűrítjük vele a megfőtt
lencsét. Hozzákeverjük a tejfölt, a mustárt, a cukrot, a citromlevet,
és jól felforraljuk. Igen jóízű lesz, ha vékonyan levagdosott
citromhéjat is teszünk bele.

 

Lencsefôzelék

Lencsefôzelék recept, receptek

Lencsefôzelék

 

Hozzávalók:

40 dkg lencse, 2 evőkanál olaj, 1 púpos evőkanál liszt, 1 dl tejföl, 1 kiskanál reszelt vöröshagyma, só, körömnyi citromhéj.

 

 

Elkészítés:

A
gondosan kiválogatott, előző este beáztatott lencsét másnap annyi
vízben, amennyi éppen ellepi, sóval és citromhéjjal ízesítve puhára
főzzük. Ezután a citromhéjat kidobjuk belőle, az olajból, a lisztből
meg a hagymából barna rántást készítünk, és ezzel sűrítjük be a
főzeléket. Megtejfölözve tálaljuk. (Nagyon finom, ha a lencsét füstölt
lében főzzük meg, vagy legalább egy darabka szalonnabőrkét főzünk vele
együtt.

 

Szalonnás magyar lencse

Szalonnás magyar lencse recept, füstölt szalonna receptek

Szalonnás lencse

 

Hozzávalók:

1 kis darabka zellergumó, 1csokor petrezselyemzöld. 1 szál sárgarépa, 1
petrezselyemgyökér, só, 1 evôkanál liszt, 10 szem apró hagyma, 1 dl
tejföl, 20 dkg húsos füstölt szalonna, 40 dkg lencse, 1 nagy gerezd
fokhagyma,

 

 

Elkészítés:

A lencsét kiválogatjuk, és előző este beáztatjuk, a szalonnát
felszele­teljük, a szélét becakkozzuk, kiolvasztjuk, majd a
megtisztított, egész­ben hagyott hagymát beledobjuk. Együtt
megpirítjuk, majd a szalon­naszeleteket kivesszük, és félretesszük. A
hagymára öntjük a lencsét, a megtisztított, kettévágott zöldségeket és
az ízesítőket. (A petrezse­lyemcsokrot tálalás előtt ne feledjük el
kidobni belőle!) Annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi, és puhára
főzzük. Ha a szalonna nem volt túl sós, meg is sózzuk. Nem szabad
levesesnek lennie, a magyar ízlés. nek jobban megfelel, ha a liszttel
elhabart tejföllel besűrítjük. Tálalás. kor a tetejére tesszük a
ropogós szalonnaszeleteket.,

 

Lencsefôzelék pikánsan

Lencsefôzelék pikánsan recept, receptek

Lencsefôzelék pikánsan

 

Hozzávalók:

fél kg lencse, 3 db sárgarépa, 1 db fehérrépa, fél db zeller, 2 gerezd
fokhagyma, 2 db babérlevél, 3 db burgonya, 1 kávéskanál citromlé, 1
teáskanál só, ételízesítô.

 

 

Elkészítés:

A lencsét 10 órán át vízben áztatjuk, majd lecsurgatjuk és odatesszük
fôni a 2 gerezd fokhagymával, a felszeletelt sárga- és fehérrépával, a
babérlevéllel, a kettévágott zellerrel. A burgonyákat meghámozzuk és
nagy lyukú reszelôn a lencséhez, reszeljük. Beletesszük az ízesítôket,
és addig fôzzük, míg a lencse meg nem puhul (kb. 15 perc). Utána
kivesszük belôle a zellert és a babérlevelet. Csöpp citromlével
tehetjük még pikánsabbá. ,