Napi recept
Hozzávalók:
60 dkg tisztított bélszín,
4 tojás,
só,
törött bors,
10 dkg zsír.
Elkészítés:
A letisztított és lehártyázott bélszínt 4 egyforma
szeletre vágjuk, bárddal lelapítjuk úgy, hogy a szeletek kb. 2,5 cm
vastagságúak legyenek, megsózzuk és megborsozzuk. Serpenyőben megforrósított
zsírban, nagy lángon a szeletek mindkét oldalát hirtelen pirosra sütjük, majd
kiveszszük a zsírból, tálra tesszük, és minden szelet tetejére tükörtojást
rakunk.
Köretként sült burgonyát
adjunk. Mustárt is tegyünk az asztalra
Káposztasaláta 2
Hozzávalók:
1 fej fehérkáposzta, 1 fej vöröshagyma, 1 zöldpaprika, 5-6 szem köménymag, 1 evőkanál almaecet, 1 evőkanál méz, csipetnyi só
Elkészítés:
Legyaluljuk, vagy vékony szeletekre vágjuk a fejes káposztát, megmossuk és lecsorgatjuk.
Megmossuk és lekarikázzuk a zöldpaprikát. Elkeverjük a káposztával, 2
dl forró sós vizet készítünk, amibe a köménymagot is beleszórjuk, és
ezzel leöntjük a káposztát. Ha kihűlt, rácsorgatjuk a mézet és ráöntjük
az ecetet. Kissé lehűtve tálaljuk.
receptura.hu
Cékla saláta 3
Hozzávalók:
4
közepes céklarépa, 1 feketeretek, 1 kisebb zeller, 2 sárgarépa, 2-3
csicsóka, 2 evőkanál citromlé, 1 evőkanál méz, csipetnyi egész kömény
és só
Elkészítés:
Alaposan
megmossuk az anyagokat, meghámozzuk, és folyóvízzel leöblítjük. A
céklát, a feketeretket, a zellert és a csicsókát vékonyra lereszeljük.
Rácsorgatjuk a mézet, rálocsoljuk a citromlevet, kissé megsózzuk és a
szemes köménnyel ízesítjük. Az anyagokat jól elkeverjük, elrendezzük a
salátástálon, és lefedve lehűtjük, majd tálaljuk.
receptura.hu
Cékla saláta 2
Hozzávalók:
60
dkg apró cékla, 2 nagy alma, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál citromlé, 1
evőkanál méz, 1 kávéskanál őrölt köménymag, 2 evőkanál salátaolaj,
csipetnyi só
Elkészítés:
Alaposan
megmossuk a céklarépát, ha szükséges kefével is ledörzsöljük.
Meghámozzuk, és folyóvízzel leöblítjük. Reszelőn vékonyra lereszeljük,
és a salátástálba tesszük. Megmossuk, meghámozzuk az almákat és nagyobb
lyukú reszelőn hozzáreszeljük a répához. A megtisztított vöröshagymát a
tormareszelőn reszeljük le. Ráhintjük a köménymagot, rálocsoljuk az
olajat, a mézet, a citromlevet és a csipetnyi sót. Összeforgatjuk az
anyagokat és alapos hűtés után tálaljuk.
receptura.hu
Reszelt cékla
Elkészítés:
A megmosott céklagumókat nyersen meghámozzuk, és nagy lyukú reszelőn -
káposztareszelőn - megreszeljük. Egy kg céklához egy fél pohár ecetes
reszelt tormát, egy kávéskanál sót, egy mokkáskanál köménymagot
keverünk. Néhány óra hosszat állni hagyjuk, ezalatt levet ereszt. A
céklát levéből kinyomva szorosan üvegekbe rakjuk, a levét tetszés
szerint savanyítjuk bor- vagy gyümölcsecettel, ízesítjük egy kevés
cukorral, az üvegekbe rakott céklára öntjük, a tetejére egy
mokkáskanálnyi benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük, és a víz
forrásától számított 8-10 percig gőzöljük. A vízben hagyjuk kihűlni.,
Piros káposztával töltött paprika
Elkészítés:
Hazánkban kedvelt savanyúság. A fehér húsú, az ecetes paprikánál
ismertetett fajtájú, nem csípős paprikát mossuk meg, vágjuk ki a
csumáját, a magházát. A piros káposztát tisztítsuk meg a néhány hibás
és szennyezett levelétől, majd éles, hegyes késsel szedjük ki a
torzsáját. Azután gyaluljuk le a káposztát, de kisebb mennyiséget
kézzel is vághatunk. A káposztaszeletek ne legyenek 3-4 mm-nél
szélesebbek. A leszeletelt káposzta minden kilogrammjához keverjünk 2
dkg sót, és legalább két órán át hagyjuk állni, közben néha keverjük
meg. Ezután jól nyomkodjuk ki, és töltsük meg vele a kicsumázott
paprikákat, majd tegyük 2-3 literes üvegekbe. A paprikát rakjuk szájjal
fölfelé az üvegekbe és hintsünk mindegyikbe 8-10 szem köménymagot.
Készítsük el a felöntőlevet: 8 dl vízhez adjunk 2-3 deka cukrot, 2 dkg
sót, és a forralás végén 2,5 dl 10 százalékos ecetet. Tegyünk bele
literenként 1 g szalicilt vagy 1,5 g benzoesavas nátriumot is. Forrón
töltsük a felöntőlevet a paprikára, majd zárjuk le celofánnal. Még
kétszer öntsük le a felöntőlevet - kissé nyomkodjuk is ki a káposztával
töltött paprikából - majd felforralva ismételten forrázzuk le a
paprikát. Végül zárjuk le celofánnal. Nem valószínű, de ha kis erjedés
mégis előfordul, az nem káros, és nem is rontja el a savanyúság ízét.,
Csemegeuborka
Elkészítés:
Az egészen apró, friss, hibátlan uborkákat megmossuk és üvegbe rakjuk.
Ízlés szerint ecetezett vizet forralunk. 3 liter léhez 2 evőkanál sót,
4 evőkanál cukrot, fél kávéskanál köménymagot, 10-12 szem borsot,
ugyanennyi szegfűborsot, mogyoró nagyságú gyömbért, 1-2 szál csombort
és egy kávéskanál szalicilt teszünk, és a felforrt, fűszerezett lét az
uborkára öntjük. Az uborkák közé tehetünk néhány karika sárgarépát és
tormát is. Mikor a lé kihűlt, az üvegeket lazán lekötjük és egy hétig
meleg helyen - pl. a konyhában - tartjuk. Ekkor a maradék fűszeres
ecetes lét még ráöntjük, 1 kávéskanálnyi mustármagot vászonruhába kötve
a tetejére teszünk, jól lekötözzük és hűvös helyre rakjuk. Egy 5
literes üveghez kb. 5 kg apró uborka kell.,
Céklasaláta
Elkészítés:
A céklagumókat jól megmossuk, és meleg vízbe téve, lefedve puhára
főzzük. A főzővizet leöntjük, a céklát lehéjazzuk és - lehetőleg
hullámos pengéjű cifrázókéssel - vékony szeletekre vágjuk. Közben a
szokásosnál savanyúbb ecetes lét készítünk (a cékla édes, elviszi a
savanyú ízt), sóval, köménymaggal, nagyon kevés cukorral felforraljuk.
Amikor a lé kihűlt, a céklát néhány szelet tisztított tormával együtt
üvegekbe rakjuk, a tetejére is tormaszeleteket teszünk, ráöntjük a
levet, egy mokkáskanálnyi benzoesavas nátriumot szórunk rá, lekötjük és
8-10 percig gőzöljük. Készíthetjük úgy is, hogy a megmosott céklát
nyersen hámozzuk meg, csak ezután főzzük. Ilyenkor a főzőlevét
használjuk fel a salátalé készítéséhez, minden egyebet az előbbiek
szerint csináljunk.,
Egybesült búzafasírt köményes krumplival
Hozzávalók:
200 g zabpehely és/vagy búzapehely 250 g száraz kenyér 100-150 g
zsemlemorzsa 2-3 szál sárgarépa 1 kg krumpli 5-6 db hagyma 3-4 db alma
szezámmag gomasszió (szezámsó) napraforgó fokhagyma pirospaprika
zöldpetrezselyem köménymag majoranna bo
Elkészítés:
A száraz kenyeret beáztatjuk, majd a zabpehellyel, az olajosmagokkal, a
fokhagymával és az ízesítő anyagokkal összekeverjük, belereszeljük a
sárgarépát. Annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, hogy jól formálható
masszát kapjunk. Minimum fél órát állni hagyjuk, majd formázzuk és
tepsibe rakjuk, körbe hámozott, negyedbe vágott krumplikat, hagymát és
almakát teszünk. Meghintjük köménnyel, majorannával, borssal,
szezámsóval és kevés olajjal meglocsoljuk. Előmelegített sütőben
közepes hőmérsékleten kb. 90 percig sütjük. Ha nagyon kiszáradna
takarjuk le alufóliával.,
Lencseleves kolbásszal
Hozzávalók:
40 dkg zöld lencse 1 tyúkhúsleveskocka fél-fél kávéskanál ôrölt kömény
és pirospaprika 20 dkg csípôs kolbász 2 dl tejföl 2 evôkanál apróra
vágott snidling ôrölt bors só
Elkészítés:
A lencsét elôzô este beáztatjuk, több vízben átöblítjük. Másnap, egy
utolsó öblítés után fazékba tesszük, 4 dl vizet öntünk rá, beledobjuk a
szétmorzsolt leveskockát, rászórjuk a köményt meg a paprikát.
Felforraljuk, és a forrástól számított legalább 10 percig kislángon
fôzzük, amíg a lencse megpuhul. A kolbászt forró vízzel lemossuk,
lehúzzuk a héját, és felkarikázzuk. Tapadásmentes serpenyôben 1 percig
pirítjuk a kolbászkarikák mindkét oldalát, majd itatósra szedjük. A
megfôtt lencsét botmixerrel pürésítjük. Belekeverjük a tejfölt,
visszatesszük a tûzre, és közepes lángon 1 perc alatt felmelegítjük.
Tányérokba merjük, elosztjuk bennük a kolbászkarikákat, megszórjuk
snidlinggel, és azonnal tálaljuk.,