Napi recept
Hozzávalók:
60 dkg tisztított bélszín,
4 tojás,
só,
törött bors,
10 dkg zsír.
Elkészítés:
A letisztított és lehártyázott bélszínt 4 egyforma
szeletre vágjuk, bárddal lelapítjuk úgy, hogy a szeletek kb. 2,5 cm
vastagságúak legyenek, megsózzuk és megborsozzuk. Serpenyőben megforrósított
zsírban, nagy lángon a szeletek mindkét oldalát hirtelen pirosra sütjük, majd
kiveszszük a zsírból, tálra tesszük, és minden szelet tetejére tükörtojást
rakunk.
Köretként sült burgonyát
adjunk. Mustárt is tegyünk az asztalra
Elkészítés:
Sós
vízben megfőzünk, a főzővízben hagyunk kihűlni egy kiló rózsáira
szedett karfiolt, majd alaposan lecsepegtetve tálba tesszük. Simára
keverünk két evőkanál borecetet egy kiskanál mustárral, egy gerezd tört
fokhagymával, sóval, őrölt borssal, egy kiskanál ketchuppel meg
mokkáskanálnyi őrölt rozmaringgal. Vékony sugárban. kevergetve
belecsurgatunk nyolc evőkanál olajat, hogy szép opálos legyen, és a
karfiolra öntve jégbe hűtjük.
receptura.hu
Sajtos uborkasaláta
Hozzávalók:
1 nagy szál kígyóuborka, 1-2 csokor piros retek, 1 fej saláta, 5 dkg
reszelt füstölt sajt, 1 dl kefir, 1 dl ketchup, 1/2 citrom leve, 1
gerezd fokhagyma, ízlés szerint só, mokkáskanálnyi porcukor, kevés
törött fekete bors.
Elkészítés:
A saláta mártásához a ketchupot simára keverjük a citromlével, a
kefirrel, a sóval, a borssal és annyi cukorral, hogy csak pikáns, de ne
édes legyen. Ezután hozzákeverjük a megtisztított és összezúzott
fokhagymát. A mártást befedjük és a hutoszekrénybe tesszük. Az uborkát
megmossuk, és héjastól legyaluljuk (vagy nagyon vékony karikákra
vágjuk), a salátát leveleire szedjük, és megmossuk, majd lecsöpögtetve
le is itatjuk róla a vizet. Ezután ujjnyi széles csíkokra metéljük. A
retket ugyancsak karikákra vágjuk. Nagy, lapos salátástálra halmozzuk
az összekevert uborkát-salátát-retket, és meglocsoljuk a paradicsomos
öntettel. Rászórjuk a reszelt sajtot, és befedve ismét betesszük a
hutoszekrénybe néhány órára. Tálaláskor mindenki összekeveri a saját
adagját. Néhány szelet pirított kenyérrel finom vacsora, vagy hús mellé
való saláta.,
Paradicsomos zöldbabsaláta
Hozzávalók:
60 dkg konzerv zöldbab, 2 evôkanál ketchup, 4 evôkanál olaj, 2 evôkanál
5százalékos ecet, 2 késhegynyi ôrölt fekete bors, 1/2 csomó
metélôhagyma, só
Elkészítés:
Az olajat, a ketchupot, az ecetet jól összekeverjük. Borssal, sóval
ízesítjük és ráöntjük a leszûrt zöldbabkonzervre. Összekeverjük és
meghintjük apróra vágott metélôhagymával. Tálaláskor salátalevéllel,
paradicsommal és petrezselyemzölddel díszítjük. Energiatartalom: 660 kJ
Fehérjetartalom: 4 g Zsírtartalom: 10 g Szénhidráttartalom: 12 g,
Ezersziget csirkesaláta
Hozzávalók:
Az öntethez: 2 szép szál újhagyma, néhány szem kapribogyó, 1 ecetes
uborka 5 evôkanál majonéz, 5 evôkanál tejföl, 1 evôkanál ketchup, fél
dl tejszín 1-1 csipetnyi só, ôrölt fekete bors, 1 kiskanál citromlé,
porcukor és kevés mustár 4 személyre: 1 csirkemell + 2 csirkecomb, 4
evôkanál olaj 1 csapott kiskanál só, fél mokkáskanál ôrölt fekete bors,
40 dkg fagyaszott, morzsolt csemege kukorica, 6 kemény paradicsom, 2-3
nagy, piros húsú zöldpaprika, 1 kígyóuborka, 4 ág szárzell
Elkészítés:
A húst tisztítsa meg és vágja fél kisujjnyi falatokra, majd a forró
olajban kevergetve 8-10 percig süsse, közben sózza, borsozza. A
kukoricát fölengedés után csöpögtesse le. A paradicsomokat - miután
szárát kimetszette - cikkekre, a kicsumázott paprikát csíkokra, míg az
uborkát karikákra vágja. A halványzeller vékony külsô hártyáját fejtse
le, majd a rudakat vágja 1 centis darabokra. A mártáshoz az újhagymát,
a kaprit és az ecetes uborkát vágja apróra, keverje a tejföllel együtt
a majonézbe. A ketchuppal és a tejszínnel ízesítse, sózza, borsozza.
Ízlés szerinti mennyiségben adja hozzá a citromlevet, a porcukrot és a
mustárt. Az elôkészített hozzávalókat a csirkefalatokkal együtt
rendezze el tálon, de összekeverve is ráhalmozhatja. A mártást külön
kínálja hozzá. ,
Sonkás rakott tészta
Elkészítés:
Sós
vízben 30 percig 2 csomag tortellinit vagy az előírásnak megfelelő
ideig egy csomag makarónit, illetve spagettit, és levétől leszűrve,
hideg vízzel leöblítjük. Közben nagyon finomra összevágunk 20 deka
nyers sonkát, összekeverjük 2 deci tejföllel meg 2-3 evőkanál
ketchuppel. Közékeverünk - ha van -15 deka karikára vágott, párolt
gombát vagy egy doboznyi konzerv gombát leve nélkül. Kikenünk egy nagy
tűzálló tálat vagy zománcozott tepsit 3 deka margarinnal, beleterítjük
a tészta felét, rásimítjuk a sonkakrémet, és meghintjük 5 deka reszelt
sajttal. Befedjük a maradék tésztával, és leöntjük 2 deci tejföl meg 10
deka reszelt sajt 'keverékével. A sütőben alaposan átsütjük. Ecetes
savanyúság illik hozzá.
25
dkg vékony metélt, 25 dkg sovány (bármilyen fajta) darált hús, 2
evőkanál olaj, 4 dl csökkentett zsírtartalmú tejföl, 5 dkg reszelt
füstölt sajt, 2 dl ketchup, 50 dkg zöldpaprika, 1 nagy fej vöröshagyma,
ízlés szerint törött fekete bors és só, a tepsi kikenéséhez 2 evőkanál
olaj és 2 evőkanál zsemlemorzsa.
A
tésztát forrásban lévő sós vízbe tesszük, és félig megfőzzük, majd
lecsöpögtetjük, és félretesszük. Az olajat felforrósítjuk, és
megfonnyasztjuk rajta a megtisztított, valamint a finomra metélt
vöröshagymát. Ezután hozzáadjuk a darált húst. Megsózzuk, megborsozzuk.
Kevergetve, erős tűzön addig pirítjuk, amíg a hús minden darabkája meg
nem fehéredik. Ezt követően rátesszük a megmosott, kicsumázott és
szeletekre vágott zöldpaprikát, majd saját levén, befedve, üvegesre
pároljuk. Egy kisebb tepsit olajjal bekenünk, zsemlemorzsával
megszórjuk, és a félig főtt tészta felét elterítjük benne. Erre
rákanalazzuk a darálthúsos zöldpaprikát. Befedjük a megmaradt
tésztával, majd a ketchuppal elkevert, megsózott és megborsozott
tejfölt rálocsoljuk. A tepsit nagyon szorosan befedjük egy
alufólialappal, és betoljuk az előmelegített forró sütőbe. 25 percig
pároljuk, ezután a fóliát levesszük, és az ételt szép pirosra pirítjuk.
Tálaláskor meghintjük a reszelt sajttal.
Makaróni milánói módra
Hozzávalók:
32 dkg makaróni, 6 dkg vaj, 10 dkg gomba, 15 dkg darált sonka, 4-5
evôkanál ketchup, 10 dkg reszelt sajt, 1 késhegynyi ôrölt bors, 3
csipet cukor, 1 késhegynyi hagymasó, só.
Elkészítés:
A vajban lepirítjuk a metéltre vágott gombát, majd beletesszük a
sonkát, a cukrot, a hagymasót, a borsot, a ketchupot és összeforraljuk.
A makarónit sós vízben kifôzzük, leszûrjük, hideg vízzel leöblítjük és
a raguval összekeverjük. Átforrósítva tálaljuk és reszelt sajttal
megszórjuk a tetejét.,
Szójaburger
Hozzávalók:
A sütéshez olaj 4 db hamburger buci salátalevél kígyóuborka-szeletek
ketchup mustár 1 csomag szója-granulátum 1 db zsemle 2 evôkanál
szójaliszt késhegynyi hagymakrém késhegynyi fokhagymakrém késhegynyi
pirospaprika késhegynyi ôrölt bors 1 teáskanál só 2 db tojás
Elkészítés:
A zsemlét vízben áztatjuk, jól kifacsarjuk és összedolgozzuk a
szójával, a tojásokkal, a szójaliszttel és a fűszerekkel. Tenyér
nagyságú, lapos korongokat formálunk belőle (tetszés szerint
szójalisztben is megforgathatjuk), és bő olajban mindkét oldalát
kisütjük. A bucikat kettévágjuk és belehelyezzük a burger fasírtot,
ketchuppal és mustárral megkenjük, salátalevéllel és uborkaszeletekkel
tarkítjuk. Ha kívánjuk, mikrohullámú vagy grillsütőben még egyszer
összemelegíthetjük.,
Háromszínû rizs
Hozzávalók:
3 csésze rizs, 6 csésze víz, 100 dl növényi tejszín, egy marék
zöldborsó egy marék petrezselyemzöld apróra vágva, 2 ék ketchup, 2 ék
paradicsomszósz kurkumapor
Brassói rakott káposzta
Hozzávalók:
75
dkg savanyúkáposzta, 50 dkg sertéslapocka, 1 csokor kapor, 1 dl
ketchup, só, bors, csombor, 3 dl tejföl, 1 fej vöröshagyma, kevés olaj
Elkészítés:
Egy
tűzálló tál aljába rétegezünk savanyúkáposztát, melyet sóval, borssal,
csomborral és a finomra vágott kaporral megszórunk. Erre teszünk egy
pár szelet tenyérnyi nagyságú lapockát, amit előtte az olajban
aranysárgára pirított hagymán elősütöttünk. Szintén sózzuk, borsozzuk
és rakunk rá egy kevéske ketchupot. Erre szintén káposzta kerül és
addig rétegezzük amíg a hozzávalók elfogynak. A maradék ketchupot
elkevejük a 3 dl tejföllel és a tetejére öntjük.
Ezt 2 óráig forró előmelegített sütőben sütjük.