Napi recept
Hozzávalók:
60 dkg tisztított bélszín,
4 tojás,
só,
törött bors,
10 dkg zsír.
Elkészítés:
A letisztított és lehártyázott bélszínt 4 egyforma
szeletre vágjuk, bárddal lelapítjuk úgy, hogy a szeletek kb. 2,5 cm
vastagságúak legyenek, megsózzuk és megborsozzuk. Serpenyőben megforrósított
zsírban, nagy lángon a szeletek mindkét oldalát hirtelen pirosra sütjük, majd
kiveszszük a zsírból, tálra tesszük, és minden szelet tetejére tükörtojást
rakunk.
Köretként sült burgonyát
adjunk. Mustárt is tegyünk az asztalra
Zöldbabsaláta télire
Elkészítés:
Tisztítsunk meg - lehetőleg zöldhüvelyű - 2 kg zsenge hüvelyes babot.
Vegyünk 8 póré- vagy vöröshagymát, 1 csomag kaprot, 2 fűszerpaprikát, 4
kávéskanál mustármagot, 8 szem szegfűszeget, 2 kávéskanál szegfűborsot,
0,75 liter borecetet, 37 dkg cukrot, 1 evőkanál sót, 1 liter vizet. A
zöldbabot és a hagymát tisztítsuk meg. A hagymát vágjuk 4-4 hosszúkás
darabra, a zöldbabot vágjuk tetszés szerinti méretre. A 3-4 cm
hosszúságú a legkellemesebb fogyasztásra. Mosás után szedjük le a
kaporleveleket a szárról, és az elkészített üvegek aljára egyenletesen
rakjuk bele. A paprikát, a fűszereket szintén osszuk el egyformán az
üvegekben. Ezután töltsük fel az üvegeket a felvágott zöldbabbal.
Közben készítsük el a felöntőlevet. 1 liter vízben oldjunk fel 37 dkg
cukrot, adjuk hozzá a 0,75 liter borecetet, és hagyjuk ismét felforrni.
Töltsük forrón a patent vagy csavaros tetős üvegekbe úgy, hogy a babot
2 cm folyadék fedje. Azonnal zárjuk le, és tegyük előre melegített
vízfürdőbe. Az 1 kg-os üvegeket hevítsük 90 C fokig és tartsuk ezen a
hőmérsékleten 90 percig, azaz másfél óráig. Így egész télen át
eltartható önmagában, avagy más salátával keverve is ízletes
savanyúság.,
Sárgadinnye ecetben
Elkészítés:
A félérett sárgadinnye külső héját lehámozzuk, a magokat kikotorjuk, a
dinnye húsát pedig ujjnyi darabokra vágjuk, és annyi gyenge borecetben,
amennyi ellepi, néhány óra hosszat állni hagyjuk. Ezután lecsurgatjuk.
1 kg dinnyéhez 30 dkg cukorból és 2 dl borecetből szirupot főzünk,
ebben a dinnyét néhány percig forraljuk, hozzáadunk egy késhegynyi
törött borsot, esetleg egy szál zöld kaprot, és másnapig állni hagyjuk.
Ekkor a dinnyét üvegekbe tesszük, levét felforralva ráöntjük, lekötjük
és száraz gőzbe rakjuk.,
Túrógombócleves
Hozzávalók:
15
dkg tehéntúró, 2 csapott evőkanál búzadara, 1 tojás, 5 dkg vaj (vagy
margarin), 2 tyúkhúsleves-kocka, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, 1
csokor kapor, ízlés szerint őrölt fehér bors és só.
Túrós pofézni
Hozzávalók:
fél
kg tehéntúró, fél csokor kapor, 3 evőkanál zsemlemorzsa, 2 evőkanál
liszt, 2 db tojás, 1 teáskanál só, sütéshez: olaj, vegeta.
Elkészítés:
A
túrót burgonyanyomón áttörjük, majd hozzáadjuk a tojássárgákat, 2
evőkanál morzsát, a lisztet, az ízesítőket és az egészen apróra metélt
kaprot. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd óvatosan a
masszához tesszük. Vizes kézzel lapos korongokat formálunk belőle,
zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban mindkét oldalát barnára
sütjük. Feltétként fogyasztjuk.
Kapros tök tejfölös tojással
Hozzávalók:
2 kg spárgatök, 5 dkg vaj, 2 dl tejföl, 2 db tojás, 10 dkg reszelt sajt, 1 csomó kapor, 1 kk. ételízesítő
Elkészítés:
A
zsenge, fiatal tököt megtisztítjuk, kettévágjuk, és a magházát
eltávolítjuk. Ezután a tököt ujjnyi vastag hasábokra vágjuk. A Delikát
ételízesítővel felforralt vízbe dobjuk, és kb. 1-2 percig főzzük, majd
leszűrjük. Egy mélyebb tepsit vagy tűzálló edényt kivajazunk, és
beleöntjük az, előfőzött tököt. A tejfölt a tojással és a fele reszelt
sajttal jól összekeverjük, megsózzuk, és a tökre öntjük. Megszórjuk a
megmaradt sajttal, kevés olvasztott vajjal meglocsoljuk, és középmeleg
sütőbe téve 12-15 percig sütjük. Tálalás előtt apróra vágott, friss
kaporral hintjük meg.
Hozzávalók: 1kg bárány hús (én nem szeretem a bárányt ezért sertéscombot használok,vagy rövidkarajt)
0,5kg vöröshagyma
só
bors
pirospaprika(édes)
bazsalikom
majoranna
kapor
igény szerint házi sült krumpli,vagy pita (én \"sós\" palacsinta tésztát használok pitának ,a családnak bejön:) )
mártáshoz:
méz
darált erőspaprika (lehetőleg pirospaprika de a hegyes erős is kitűnően megfelel hozzá)
dijoni mustár
Hozzávalók:
1kg bárány hús (én nem szeretem a bárányt ezért sertéscombot használok,vagy rövidkarajt)
0,5kg vöröshagyma
só
bors
pirospaprika(édes)
bazsalikom
majoranna
kapor
igény szerint házi sült krumpli,vagy pita (én \"sós\" palacsinta tésztát használok pitának ,a családnak bejön:) )
mártáshoz:
méz
darált erőspaprika (lehetőleg pirospaprika de a hegyes erős is kitűnően megfelel hozzá)
dijoni mustár
Hozzávalók:
A tesztahoz: 4dl tej,1
kiskanal kristalycukor, 2dkg eleszto,60dkg
finomliszt,4ek.porcukor,6-7dkg vaj,2tojassargaja,fel mokkaskanal so
A toltelekhez: 50dkg tehenturo,2 tojas,4ek.buzadara,2dl
tejfol,1cs.vanilias cukor, 6ek.kristalycukor,1nagy csokor kapor,2
tojasfeherje
Elkészítés:
A
tejet meglangyositjuk.1 decit kimerunk belole,a kristalycukrot
beleszorjuk,az elesztot belemorzsoljuk es langyos helyen kb.15perc
alatt megfuttatjuk.A lisztet talba szitaljuk a kozepet kimelyitjuk,a
tejes elesztot beleontjuk.Ide kerul a porcukor,az olvasztott vaj,a
tojassargaja meg a so is.Dagasztani kezdjuk ugy,hogy kozben aprankent a
tobbi tejet is bele gyurjuk.akkor jo ha az edeny falatol
elvalik,kozepesen kemeny kelt teszta lesz belole.Letakarva,langyos
helyen kb.45percig kelesztjuk.
Kozben
a turot attorjuk,a tojassargajval,a buzadaraval,a tejfollel,a vanilias
cukoral es a cukorral osszekeverjuk.A 4 tojasfeherjet kemeny habba
verjuk.A kaprot finomra vagjuk,a turokremhez keverjuk,majd
beleforgatjuk a tojashabot is.A tesztat enyhen lisztezett gyurodeszkan
ellapitjuk.
Egy nagy
tepsit kivajazunk,a tesztat rafektetjuk.A turos masszat a tetejen
elsimitjuk,vegul elomelegitett sutoben kozepes langgal kb.30percig
sutjuk.180fok.(legkevereses sutoben 165fok)Langyosan kockara vagva
talaljuk. =)
HOZZÁVALÓK:
3 közepes cukkini
10 dkg feta sajt
2 fej vöröshagyma
3-3 evőkanál finomra vágott kapor és petrezselyem
4 evőkanál liszt
3 tojás
olívaolaj
só
őrölt bors
A díszítéshez
kaporlevél
petrezselyemlevél
paradicsomgerezdek
1. A nagyon finomra vágott hagymákat 1 evőkanál olajban megpirítjuk.
2. A cukkiniket lereszeljük, és kinyomkodjuk a levüket.
Hozzáadjuk a pirított hagymához, és nagylángon, állandóan kevergetve
néhány perc alatt megpirítjuk, majd félretesszük.
3. Simára keverjük az
elmorzsolt fetát, a kaprot, a petrezselymet, a lisztet meg a tojást, és
ízlés szerint sózzuk. (Előbb kóstoljuk meg, mert a feta nagyon sós!)
4. Hozzáadjuk a lehűlt cukkinis masszát, és alaposan
összekeverjük. Serpenyőben olajat forrósítunk, és a kanállal
kiszaggatott fánkok minden oldalát aranybarnára sütjük benne. Itatósra
szedjük.
A cukkini fánkocskák elég könnyen szétesnek, ezért várjuk meg, amíg az
egyik felük keményre sül, és csak akkor fordítsuk meg. Ha a masszát 1
dl tejjel hígítjuk, kis palacsintákat süthetünk belőle, amelyek kitűnő
köretként szolgálhatnak sült halak vagy szárnyasok mellé.
HOZZÁVALÓK:
1 kg cukkini
45-45 dkg tengeri halfilé és burgonya
6 gerezd fokhagyma
10 dkg vaj
12 finomra vágott bazsalikomlevél
3 evőkanál finomra vágott kapor
fél kávéskanál granulált fokhagyma
1 kávéskanál halalaplé
1 evőkanál zsemlemorzsa
4 dkg vaj
5 dkg reszelt ementáli sajt
A díszítéshez
bazsalikomlevelek
ELKÉSZÍTÉS
Másfél liter vizet forralunk egy fazékban, és gőzölőedényt rakunk fölé,
amiben puhára pároljuk a darabokra vágott burgonyát, majd 10 perc
elteltével hozzáadjuk a kockákra vágott tengeri halat, és 25 percig
együtt gőzöljük. A burgonyát villával összetörjük, a halat robotgéppel
pürésítjük. Nagy tálban összekeverjük, hozzáadjuk a tojásokat, a
kaprot, a halalaplét, a fokhagyma-granulátumot, a zsemlemorzsát, a
vajat meg a reszelt sajtot. Sózzuk, borsozzuk, és jól összekeverjük.
Amikor a massza összeállt, 12 gombócot formázunk belőle. A cukkinit kis
pálcikákra vágjuk, a vizet újra felforraljuk, a gőzölőedényben
fölérakjuk a gombócokat, a cukkinit és a fokhagymagerezdeket. Lefedjük,
és 10 percig gőzben pároljuk. A mártáshoz kivesszük a megpuhult
fokhagymagerezdeket, pépesítjük, elkeverjük 4 dkg vajjal, a
bazsalikommal, és sóval, borssal ízesítjük. Tálalótálon egyenletesen
elosztjuk a cukkinit, rátesszük a halgombócokat, bazsalikomlevéllel
díszítjük, a mártást pedig tálkában adjuk mellé.