Napi recept

Palócleves

Palócleves
Hozzávalók:

30 dkg marha vagy disznó comb

25 dkg zöldbab

2 fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

25 dkg krumpli

4 evőkanál olaj

1 púpozott evőkanál sima liszt

2 dl tejföl

Babérlevél, őrölt kömény,
pirospaprika, fekete bors, só

Elkészítés:

 A húsból külön pörköltet készítünk a szokásos
módon. Olajon meg futtatjuk az apróra vágott vörös hagymát. Meghintjük
pirospaprikával, kis vizet adunk hozzá, majd beletesszük a kockázott húst, és
kissé megpirítjuk. Sóval, borssal és babérlevéllel fűszerezzük. Majd annyi
vízzel húzzuk fel, hogy épp ellepje. Puhára főzzük fedő alatt. Eközben 1,3 liter, babérleveles,
sós vízben főzzük roppanósra a kockára vágott burgonyát és a 3 centisre vágott
zöldbabot. Mikor kész a pörkölt és a bab is, öntsük össze a kettőt és habarjuk
be a liszttel simára kevert tejföllel. Forraljuk át a liszt íz miatt, és ha
kell, utóízesítsünk. Forrón, friss kenyérrel találjuk.

Nemzetközi receptek

Heti receptjeim

Fokhagymás csülökcsíkok

Fokhagymás csülökcsíkok recept, füstölt hátsó csülők receptek

Hozzávalók:

1 főtt, nem túl zsíros
füstölt csülök, 1 evőkanál olaj, 1 kis fej vöröshagyma, 1 tojás, 3-4
evőkanál liszt, 1 dl csülök főzőlé (ha nincs, a tej is megfelel), 2
nagy gerezd friss fokhagyma, késhegynyi őrölt csípős paprika, ízlés
szerint törött fekete bors és só, a sütéshez.

 

 

Elkészítés:

A
csülköt az ételkészítést megelőző nap reggelén annyi vízbe áztatjuk,
amennyi bőven ellepi. Este új, tiszta vízben - nem kuktában! -
feltesszük főni. A vízben hagyjuk kihűlni. (A csülök főzőlevét ne
öntsük ki, később sokféle leveshez, mártáshoz felhasználható!) A
csülköt úgy csontozzuk ki, hogy ne szecskázódjon el a hús. Vékony,
hosszú csíkokra vagdaljuk. A tojást habosra verjük a csülök főzőlevével
(vagy tejjel), majd hozzáadjuk a lisztet, a megtisztított, lereszelt
vöröshagymát és zúzott fokhagymát, a csípős paprikát és a törött
borsot. Az egészet jól összekeverjük, ezután még hozzákeverünk 1
evőkanál olajat. A tészta állaga olyan legyen, mint a sűrű
palacsintamassza. A húscsíkokat lisztbe mártjuk, majd a tésztában
megforgatva, azonnal beletesszük a forró olajba. Szép pirosra
megsütjük, a felesleges olajat papírtörülközőn vagy többrétegű
szalvétán leitatjuk, és a megsült csülökcsíkokat tálra halmozzuk.
Burgonyakörettel ebéd vagy vacsora, tartármártással vendégváró
sörkorcsolya. Mindenfajta füstölt hús akkor lesz igazán finom puha, ha
legalább 3 órán keresztül fő. Nem kell mellette állni, csak az a
fontos, hogy nagyon lassan forrdogáljon. Semmi esetre se főzzük
kuktában, mert az erős forrás következtében rostos, szálkás és száraz
lesz.

Average: 10 (1 vote)

Portugál húsropogós

Portugál húsropogós recept, sertéskaraj receptek

Hozzávalók:

300 g sertéssült
2 dl tej
50 g vaj
30 g liszt
50 g darált mogyoró
1 csomó petrezselyemzöld
15 g só
1 g szerecsendió
3 g törött fekete bors
150 g zsemlemorzsa
2 darab tojás
2 darab tojás sárgája
5 dl olaj

Elkészítés:

A vajat felhevítjük a 30 g liszttel, felengedjük a felforralt tejjel,
majd tűzön addig keverjük, amíg az edény falától elválik. Az így kapott
sűrű mártást ízesítjük sóval, borssal, finomra vágott petrezselyemmel
és reszelt szerecsendióval. Hozzáadjuk a darált sertéssültet, a tojások
sárgáját. A masszából egyenletes hengereket formázunk, aztán előbb
lisztbe, felvert tojásba, majd őrölt mogyoróval elkevert zsemlemorzsába
bundázzuk. Bő, forró olajban aranybarnára megsütjük.

Average: 10 (1 vote)

Nizzai disznószelet

Nizzai disznószelet recept, disznótarja receptek

Hozzávalók:

6 személyre: 80 dkg
disznótarja (csont nélkül), 2 dl zsír, 35 dkg fejes káposzta, 25 dkg
uborka, 25 dkg paradicsom, 20 dkg paradicsompaprika, 20 dkg
zöldbabkonzerv, IS dkg vöröshagyma, 20 dkg majonéz, só, ôrölt bors,
citromlé, porcukor.

 

 

Elkészítés:

A disznótarját felszeleteljük, húskalapáccsal kiverjük. Sózzuk,
borsozzuk, a zsír felével leöntjük, és addig hűtőbe tesszük, amíg
elkészítjük a salátaköretet. A káposztát vékony szeletekre vágjuk,
besózzuk, néhány percig állni hagyjuk, és erősen kicsavarjuk. A
megtisztított vöröshagymát és uborkát vékony szeletekre, a paradicsomot
cikkekre vágjuk. Hozzáadjuk a zöldbabot, a csíkokra vágott
paradicsompaprikát. Keverőtálban a majonézt sózzuk, borsozzuk,
citromlével és porcukorral ízesítjük, és a saláta anyagaival lazán
összekeverjük. A tarját a visszahagyott zsírban megsütjük, és a jól
lehűtött salátával tálaljuk, paradicsomcikkekkel díszítjük.,

No votes yet

Palócleves

Palócleves recept, receptek

Palócleves
Hozzávalók:

30 dkg marha vagy disznó comb

25 dkg zöldbab

2 fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

25 dkg krumpli

4 evőkanál olaj

1 púpozott evőkanál sima liszt

2 dl tejföl

Babérlevél, őrölt kömény,
pirospaprika, fekete bors, só

Elkészítés:

 A húsból külön pörköltet készítünk a szokásos
módon. Olajon meg futtatjuk az apróra vágott vörös hagymát. Meghintjük
pirospaprikával, kis vizet adunk hozzá, majd beletesszük a kockázott húst, és
kissé megpirítjuk. Sóval, borssal és babérlevéllel fűszerezzük. Majd annyi
vízzel húzzuk fel, hogy épp ellepje. Puhára főzzük fedő alatt. Eközben 1,3 liter, babérleveles,
sós vízben főzzük roppanósra a kockára vágott burgonyát és a 3 centisre vágott
zöldbabot. Mikor kész a pörkölt és a bab is, öntsük össze a kettőt és habarjuk
be a liszttel simára kevert tejföllel. Forraljuk át a liszt íz miatt, és ha
kell, utóízesítsünk. Forrón, friss kenyérrel találjuk.

Average: 9.5 (6 votes)

Almás csirkeleves

Almás csirkeleves recept, csirkeaprólék receptek

Almás csirkeleves

 

Hozzávalók:

1
csirkeaprólék májjal együtt (kb. 50 dkg), 2 db közepes nagyságú borízű
alma, fél tubus zöldségkrém, 1 dl tejföl, 1 csapott evőkanál rizsliszt,
késhegynyi őrölt fahéj, ízlés szerint só, törött fehér bors, csipetnyi
cukor.

 

 

Elkészítés:

A
csirkeaprólékot megmosom és feldarabolom, majd a zöldségkrémmel együtt
kuktába teszem. Ráöntök egy liter vizet, és a kukta jelzésétől
számított 20 percig főzöm. Közben az almát megmosom, meghámozom,
kicsumázom, és szeletekre vagdalom, majd 3 deci vízben kevés cukorral
és csöpp sóval 5 percig forralom, végül a rizsliszttel simára kevert
tejföllel behabarom. Jól kiforralom, és fahéjjal ízesítem, majd a
csirkeleveshez öntöm. Az egészet összeforralom.

 

No votes yet


Bevásárlólista: