Napi recept
Palócleves
Hozzávalók:
30 dkg marha vagy disznó comb
25 dkg zöldbab
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
25 dkg krumpli
4 evőkanál olaj
1 púpozott evőkanál sima liszt
2 dl tejföl
Babérlevél, őrölt kömény,
pirospaprika, fekete bors, só
Elkészítés:
A húsból külön pörköltet készítünk a szokásos
módon. Olajon meg futtatjuk az apróra vágott vörös hagymát. Meghintjük
pirospaprikával, kis vizet adunk hozzá, majd beletesszük a kockázott húst, és
kissé megpirítjuk. Sóval, borssal és babérlevéllel fűszerezzük. Majd annyi
vízzel húzzuk fel, hogy épp ellepje. Puhára főzzük fedő alatt. Eközben 1,3 liter, babérleveles,
sós vízben főzzük roppanósra a kockára vágott burgonyát és a 3 centisre vágott
zöldbabot. Mikor kész a pörkölt és a bab is, öntsük össze a kettőt és habarjuk
be a liszttel simára kevert tejföllel. Forraljuk át a liszt íz miatt, és ha
kell, utóízesítsünk. Forrón, friss kenyérrel találjuk.
Hozzávalók:
2
evőkanál vaj, 1 közepes hagyma, 20 dkg sárgarépa, 2 közepes póréhagyma,
5 szál zeller, 1 kiskanál sáfrány, 2 dl száraz fehérbor, 7 dl
hal-alaplé, só, őrölt fehérbors, fél citrom leve, 60 dkg tengeri
halfilé, 15 dkg garnéla.
Elkészítés:
Az
apróra vágott hagymát forró vajon gyenge tűzön megpároljuk. A
megtisztított répát zöldséggyaluval közvetlenül az edény fölött
vékonyra gyaluljuk, és kis ideig a hagymával együtt pároljuk. A pórét
megtisztítjuk, és rézsutosan 1 cm-es karikákra vágjuk. A
zellert megmossuk, és vékonyan felszeleteljük. Ha vannak levelek is
rajta, apróra vágjuk. A póréval együtt kissé megpároljuk. (Tipp:
Hal-alaplé helyett használhatunk zöldséglevest is, és a sáfrányt
curryvel helyettesíthetjük.) A sáfrányt a zöldségre szórjuk, egy kicsit
pirítjuk, majd felöntjük fehérborral. Hozzáöntjük a hal-alaplevet, és
sóval borssal, citromlével ízesítjük. Lefedve 15 percig közepes tűzön
pároljuk. A halat megmossuk, és falatnyi darabokra vágjuk. Meglocsoljuk
citromlével, sózzuk, borsozzuk. A rákkal együtt a zöldséghez tesszük,
és gyenge tűzön 5 perc alatt készre pároljuk. Végül szükség szerint
utánaízesítünk.
Hozzávalók:
Elkészítés:
Hagyunk
felengedni egy csomag mélyhűtött tengeri halat, majd szeletekre
bontjuk. (Ha a szeletek túl vastagok, vékonyakat vágunk belőlük.)
Tenyérnyire daraboljuk, minden második szeletre egy kevés sajtot
reszelünk, erre paradicsomszeleteket borítunk, amit ismét reszelt
sajttal hintünk meg. Befedjük egy üres halszelettel, és kívülről
megsózzuk, egy kevés citromlével bedörzsöljük. Fogpiszkálóval vagy
hústűvel megtűzzük. (Összesen 15 deka sajt meg kb. 15 deka paradicsom
kell hozzá.) Simára keverünk 10 deka lisztet egy tojással, csipetnyi
sóval meg annyi tejjel vagy szódavízzel, hogy sűrű palacsintatésztát
kapjunk. A dupla halszeleteket először lisztbe forgatjuk, majd a sűrű
palacsintatésztában megmártjuk, és bő, forró olajban, mérsékelt tűznél
mindkét felükön ropogós pirosra sütjük. Párolt zöldséggel vagy
salátával kínáljuk.
Hozzávalók:
2
szép pontyfilé (kb. 1 kg-os hal gerincéről lefejtett nagy halszelet),
15 dkg gomba, 1 tojás, 1 evőkanál olaj, 1 diónyi vöröshagyma, 1 gerezd
fokhagyma, kevés zsemlemorzsa, 1 teáskanál szárított petrezselyem, só,
bors; a mártáshoz: 2 dl tejszín, 1 evőkanál finomliszt, 1 teáskanál
szárított kapor, 1 halászlékocka.
Hozzávalók:
-
Elkészítés:
1
kg pontyot megtisztítunk, gerincénél felvágjuk, a csontokat és a beleít
kivesszük. A következő töltelékkel töltjük meg: 2 dkg lisztet
elkeverünk 1 dl tejföllel, és kis lángon sűrűre főzzük. Ekkor
hozzáadunk 2 dkg vajat, 10 dkg apróra vágott gombát, kis törött borsot,
1 csokor apróra vágott petrezselymet, kis sót, 1 egész tojást. Ezt jól
összedolgozzuk, és a pontyba töltjük. A nyílást bevarrjuk, és a halat
kivajazott tepsibe tesszük. Aláöntünk 1 dl száraz fehér bort, és addig
sütjük, míg a levét el nem fövi. Ekkor hozzáadunk 1 dl tejfelt, és
pirosra sütjük. Tálaláskor a következő mártással öntjük le: 1 dl száraz
fehér bort, 1 dl tejfölt, kis mustárt, ízlés szerint cukrot és 2 egész
tojást elkeverünk, és kis lángon sűrűre főzünk. A halat rizzsel
tálaljuk.
Hozzávalók:
-
Elkészítés:
1
kg-nyi csukát megtisztítunk, hasánál felvágjuk, és a belső részeket
eltávolítjuk. Elkészítjük a következő tölteléket: 5 dkg vajat habosra
keverünk a tojással, hozzáadunk kis törött borsot, 1 csokor finomra
vágott petrezselymet, és 1 db tejben megáztatott kicsavart zsemlét. Kis
citromhéjat reszelünk hozzá, jól elkeverjük, és a csuka hasüregét ezzel
megtöltjük. Hústűvel megtűzzük, vajjal megkent alufóliába csomagoljuk,
és előmelegített sütőben megsütjük. Hidegen is fogyasztható.
Hozzávalók:
20 dkg hal, 1 dl joghurt, 2 tojás, 3 eőkanál tejföl, fél citrom,
zöldpetrezselyem, só, 1 evőkanál olaj.
Elkészítés:
A
felengedett halat megsózzuk és beleforgatjuk a citromlébe. Egy óra
múlva leitatjuk, és hosszú csíkokra vágva az olajon megsütjük. Tűzálló
tálba tesszük a sült halat. A tojássárgáját villával felverjük,
belekeverjük a joghurtot, a cirom reszelt héját, az apróra vágott
petrezselyemzöldet, kevés sót, és végül a habbá vert tojásfehérjét. A
keveréket ráöntjük a halra, tejföllel meglocsoljuk,
és forró sütőben 12-15 percig sütjük. Zöldsalátával vagy
zellersalátával tálaljuk.
Hozzávalók:
50
dkg tonhal, 50 dkg savanykás alma, 1 tubus majonéz, 1 kis darab torma,
2 db szegfűbors, 2 db babérlevél, citromlé, cukor, só, 1 kis fej saláta.
Elkészítés:
A
tonhalat megmossuk, lecsepegtetjük, majd sós vízben puhára főzzük,
amelybe babérlevelet és szegfűborsot tettünk. Leszűrjük. Közben
lereszeljük az almát és a formát, citromlével, kevés cukorral
ízesítjük, majd összekeverjük a majonézzel. Kibélelünk egy tálat
salátalevelekkel, rárakjuk a halat,és a tetejére halmozzuk a gyümölcsös
keveréket. Nagyon jó hideg vacsora vagy előétel.
Hozzávalók:
4 szelet tonhal, 2 paradicsom, 2 fej fokhagyma, 1 mokkáskanál chili,
1 mokkáskanál-bors, 1 mokkáskanál őrölt köménymag, 1 mokkáskanál ôrölt cseresznyepaprika, 4 evôkanál ólívaolaj,só.
Elkészítés:
Az
apróra vágott fokhagymát az olajon kissé megpirítjuk,
beleforgatjuk a halat és 10 percig állni hagyjuk. Ezután rászórjuk az
összes fűszert, hozzáadjuk a meghámozott és áttört paradicsomot,
megsózzuk és 10-15 percig pároljuk. A halszeleteket melegen tálra
tesszük, ráöntjük a mártást, és tálaljuk.
Hozzávalók:
Elkészítés:
Megtisztítunk,
felszeletelünk (ha mélyhűtöttből készítjük, hagyjuk felengedni), kb.
egy kilónyi pontyot, és besózva egy óráig állni hagyjuk. Kiolajozunk
egy tűzálló tálat, beleterítünk 30 deka megtisztított, karikára vágott
leveszöldséget, meghintjük őrölt fűszerkeverékkel (babérlevél,
mokkáskanálnyi kakukkfű, fehér bors), és leöntjük 3 deci fehérbor, 2
deci húsleves (leves-kockából!) és egy kiskanál mustár keverékével.
Ráfektetjük a halszeleteket, mindegyikre egy-egy kapribogyót teszünk,
és meghintjük 10 deka finomra vágott gombával. A tálat lefedjük. és a
sütőben lassú tűznél kb. egy óráig sütjük. Végül a halszeleteket
óvatosan forró tálra tesszük, visszamaradt levét :3 deka vajból meg egy
evőkanál lisztből készült világos rántással besűrítjük és a halra
öntjük.
Hozzávalók:
Elkészítés:
Hagyunk
felolvadni 60 deka mélyhűtött tengeri halat, majd szeletekre bontjuk,
és vízzel leöblítjük. Meglocsoljuk citromlével, besózzuk. és legalább
egy óráig állni hagyjuk. Ezután a nedvességet leitatjuk róla. és kevés
törött borssal ízesített lisztben megforgatva, kevés vajon vagy olajon
kisütjük. Tetejére zöld vajdarabot fektetünk, ami szépen ráolvad a
forró halra, és ízesíti. A zöld vajhoz simára dolgozunk 10 deka vajat
egy-egy csokor finomra vágott petrezselyemzölddel, snidlinggel meg
kaporral, pár csepp citromlével, csipetnyi sóval, hosszúkás hengerré
formázzuk, és néhány órára jégbehűtjük. Tálalás előtt fél centi vastag
korongokat teszünk belőle az ízesítendő sült vagy főtt halra. illetve
húsra.
|
|