Napi recept
Palócleves
Hozzávalók:
30 dkg marha vagy disznó comb
25 dkg zöldbab
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
25 dkg krumpli
4 evőkanál olaj
1 púpozott evőkanál sima liszt
2 dl tejföl
Babérlevél, őrölt kömény,
pirospaprika, fekete bors, só
Elkészítés:
A húsból külön pörköltet készítünk a szokásos
módon. Olajon meg futtatjuk az apróra vágott vörös hagymát. Meghintjük
pirospaprikával, kis vizet adunk hozzá, majd beletesszük a kockázott húst, és
kissé megpirítjuk. Sóval, borssal és babérlevéllel fűszerezzük. Majd annyi
vízzel húzzuk fel, hogy épp ellepje. Puhára főzzük fedő alatt. Eközben 1,3 liter, babérleveles,
sós vízben főzzük roppanósra a kockára vágott burgonyát és a 3 centisre vágott
zöldbabot. Mikor kész a pörkölt és a bab is, öntsük össze a kettőt és habarjuk
be a liszttel simára kevert tejföllel. Forraljuk át a liszt íz miatt, és ha
kell, utóízesítsünk. Forrón, friss kenyérrel találjuk.
Angol sörös melegszendvics
Elkészítés:
Végy
személyenként 2 szelet kenyeret, 10 dkg sajtot, 5 dkg vajat, 2-3
kanálnyi barna sört, 1 kávéskanálnyi mustárt, továbbá pirospaprikát,
borsot és sót. A kenyereket pirítsd meg, s az egyik oldalukat kend meg
vajjal. Egy serpenyőben olvaszd fel a maradék vajat, reszeld bele a
sajtot, add hozzá a sört, a mustárt, sózd, borsozd és hintsd meg kevés
pirospaprikával. Amikor a sajt is felolvadt, ezzel a masszával kend meg
vastagon a kenyerek vajas felét. Tálalás előtt a sütőben, vagy
grillsütőben jól forrósítsd át a szendvicseket.
Amerikai toast
Hozzávalók:
4 szelet toast, 2 teáskanál majonéz, 4 kis paradicsom, 4 szelet Chestervagy Ementáli sajt, 4 szelet szalonnás sonka.
Elkészítés:
A
4 toast szelet küls oldalát bevajazzuk. A bels oldalakat
vékonyanmegkenjük majonézzel. Paradicsomkarikákat rakunk rá, és
lefedjük sajttal. Asonkát csíkokra vágjuk, és rácsformában rárakjuk,
majd lefedjük a másik kéttoast szelettel.
Hozzávalók:
2 közepes sárgadinnye
1
liter tej
1
dl
tejszín
Porcukor
Őrölt fahéj
Vaníliás cukor
Citromlé
2 evőkanál durvára vágott mandula
Elkészítés:
Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csokor firss bazsalikom
olaj
Fél liter paszírozott paradicsom, vagy 2 kis sürített paradicsom konzerv
cukor, őrölt feketebors
Dísznek reszelt parmezán sajt
Elkészítés:
Kevés olajon futassuk meg az apróra vágott vöröshagymát, majd dobjuk rá a bazsalikomot, körülbelül fél percig pirítsuk mág, majd öntsük rá a paradicsomot is. Keverjük el, és törjük rá a fokhagymát. Forraljuk át alaposan fedő alatt. Végül álítsuk be az ízét borssal és kevés cukorral. Közben kifőzhetjük hozzá a spagetti tésztát. Együtt sajttal megszórva forrón tálaljuk.
Hozzávalók:
1 adag gyúrt nagykockatészta
2 evőkanál olaj
1 fej reszelt vöröshagyma
50 dkg burgonya
Só, őrölt bors
1 púpozott kanál pirospaprika
Elkészítés:
Az olajon megpirítjuk a reszelt
vöröshagymát, a pirospaprikával meghintjük és a meghámozott, kockára vágott
burgonyát beleforgatjuk, sóval, borssal ízesítjük. Egy kevés vizet öntünk alá,
fedő alatt, lassú tűzön, időnként megkeverve szabályos paprikás burgonyát
főzünk belőle. A végén zsírjára sütjük és hozzáadjuk a lobogva forró, sós
vízben kifőzött, forró vízzel leöblített és jól lecsurgatott tésztát. Néhány
percig még erős lángon, kevergetve együtt pirítjuk, hogy a burgonya teljesen
szétessen, és csak bevonja a tésztát. Az sem baj, ha az alja egy kicsit
odapirul. Ecetes savanyúság illik hozzá.
Hozzávalók: 4 szelet kicsontozott
tarja, 1 evőkanál liszt, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál olaj (ha a hús nem elég
zsíros), törött fekete bors, só.
A hússzeleteket húskalapáccsal
enyhén kiverjük, megsózzuk, és törött borssal meghintve bekenjük a tisztított
és szétzúzott fokhagymával. Ezután lisztbe mártjuk, és előmelegített roston
(gázsütőben) vagy grillsütőben mindkét oldalát pirosra sütjük. Mindenféle
saláta illik mellé, és hasábburgonyával kínáljuk.
Hozzávalók:
40 dkg brokkoli
20 dkg liszt
4 dl sör
2 tojás
Só, őrölt szerecsendió
Olaj a sütéshez
Elkészítés:
A friss brokkolit gyengén
sós-ecetes vízben félig puhára főzzük. Közben lisztből tojással és sörrel sűrű
palacsintatésztát készítünk, amelyet sóval, reszelt szerecsendióval ízesítünk. A jól lecsurgatott
brokkolirózsákat a masszába mártjuk, majd bő, forró zsiradékban kisütjük. Köretként rizst főzhetünk hozzá.
Hozzávalók:
4 darab krinolin (vastag virsli)
2 fej vöröshagyma
1 fej lilahagyma
Mustár, só, bors
Köretnek 8-12 szem krumpli
Elkészítés:
Vegyünk egy tepsit, vágjuk be hosszába, félig a
krinolinokat. Ezután vágjuk be őket keresztbe is körülbelül 3-4 centinként.
Most vágjuk fel a hagymákat karikákra. Tegyünk egy vörös- és egy lilahagyma
karikát minden bevágásba. Szórjuk meg sóval, borssal, és óvatosan tegyünk rá
mustárt is. – Ha szereted, lehet rá pl. Dijoni mustárt is tenni. – Helyezzük el
virsliket a tepsiben. Előmelegített sütőben, 130C°-on letakarva körülbelül 20
perc alatt készre sütjük. A krumplikat egészben, mosás után, sós vízben megfőzzük,
és meghámozva adjuk a krinolin mellé.
Hozzávalók:
1 adag gyors leveles tészta
Sárgabaracklekvár
Elkészítés:
A már pihentetett tésztát késfok vastagságúra nyújtjuk, négyszögletes
lapokra vágjuk, mindegyikre egy kis halom sárgabaracklekvárt rakunk, majd a négyzetek
átlója mentén félbehajtjuk. Sütőlemezen nagyon forró sütőbe toljuk és pár perc
múlva mérsékeljük a hőmérsékletet. Jó, ha a sütőajtót minél ritkábban nyitogatjuk, így
könnyű, magas lesz a tésztánk.
Hozzávalók:
1 tojás
1 bögre cukor
1 bögre tej
1 bögre durván összevágott dió
1 bögre liszt
1 sütőpor
1 citrom reszelt héja
1 kávéskanál rum
Elkészítés:
A tojás a cukorral meg a sütőporral kikeverjük habosra, majd beletesszük a diót, a reszelt citrom héjjat, a tejet és a lisztet. Alaposan összekeverjük, Majd kivajazott, kilisztezett tepsibe töltve, forró sütőben készre sütjük. Kivajazott, kilisztezett tepsibe öntjük és forró sütőben készre sütjük. Erről a fogpiszkáló teszttel bizonyosodhatunk meg! Vanília pudinggal még finomabb!
|
|