Napi recept

Bélszín tükörtojással

Hozzávalók:

60 dkg tisztított bélszín,
4 tojás,
só,
törött bors,
10 dkg zsír.

Elkészítés:

 

A letisztított és lehártyázott bélszínt 4 egyforma
szeletre vágjuk, bárd­dal lelapítjuk úgy, hogy a szeletek kb. 2,5 cm
vastagságúak legyenek, megsózzuk és megborsozzuk. Serpenyőben megforrósított
zsírban, nagy lángon a szeletek mindkét oldalát hirtelen pirosra sütjük, majd
kivesz­szük a zsírból, tálra tesszük, és minden szelet tetejére tükörtojást
rakunk.

Köretként sült burgonyát
adjunk. Mustárt is tegyünk az asztalra

Nemzetközi receptek

füstölt kolbász

Csicsókaleves pirított kolbásszal

Csicsókaleves pirított kolbásszal recept, receptek

Elkészítés:
A vöröshagymát nagyobb kockákra vágjuk, majd az olajon megdinszteljük.

A csicsókát megpucoljuk, ugyancsak kockákra vágjuk s a hagymás zsiradékon kissé megpirítjuk.

Hozzárakjuk az apróra vágott petrezselyem zöldjét, felengedjük
vízzel, sóval fűszerezzük, s a levest kb. 10 percig főzzük, ameddig a
csicsóka megpuhul.

A kolbászt karikákra vágjuk, és egy serpenyőben
megpirítjuk, hogy jól kiadja a zsírját. Az elkészült csicsókalevest a
piros, fűszeres zsírral tarkítjuk, s a kisült
kolbászkarikákkal tálaljuk.

"Beteges" leves

"Beteges" leves recept, receptek

Elkészítés:
A kolbászt felkarikázzuk és zsírjára pirítjuk. Hozzárakjuk a felaprózott vöröshagymát, amit üvegesre párolunk. Beleaprítjuk a
chiliaprikát és hozáadjuk a paradicsomot. Felöntjük vízzel és rakunk
bele 2 erőleveskockát.Felforraljuk, sóval, borssal ízesítjük.Pár perc
főlés után belefacsarjuk a citrom levét és hozzáadjuk a
babot.Újra felforraljuk és már tálalható is!

Tanácsok:
Másnaposságra a legjobb gyógyszer!!!!

Elkészítési idő: 30 perc

Bagócaleves

Bagócaleves recept, receptek

Elkészítés:
Előző nap a száraz csicserborsót beáztatjuk. (Több mint a duplájára dagad.)

Majd aznap odatesszük vízzel felöntve főni, valamint a petrezselyem gyökeret és sárgarépát is belerakjuk.

A kolbászt fölkarikázzuk vagy nagyobb darabokban hagyva hozzátesszük.

Sózni ne nagyon, mert a kolbász úgyis sós.

Amikor megfőtt, száraz kenyérszeletekkel dúsítjuk.

Bácskai gombócleves

Bácskai gombócleves recept, füstölt szalonna receptek

Elkészítés:
A burgonyából ,lisztből,tojásból,a zsírral borssal,szerecsendióval
tésztát dagasztunk és diónyi gombócokat formálunk.A felkockázott
szalonnát megsütjük,hozzáadjuk az apró kockára vágott hagymát,és
megpároljuk.Meghintem pirospaprikával,kb 1 dl vizzel felengedem,és jól
összeforralom.Beleteszem a kockára vágott zöldségeket,a karikára vágott
kolbászt,vegetát.Felengedem vizzel,és ha forr,belerakom a
gombócokat.Borssal,

szerecsendióval,fokhagymával fűszerezem. a legvégén beszórom  petrezselyemmel.

Galyasági savanyú káposzta leves

Galyasági savanyú káposzta leves recept, receptek

Elkészítés:
A kevés zsíron a szeletekre vágott kolbászt átforrósítjuk, beleszórjuk a
köménymagot, hogy kissé kipattogjon.Alálocsoljuk a bort és hozzáadjuk a
szálas savanyú káposztát. Pár percig - kb.5-8 percig - együtt pároljuk
majd felöntjük az alaplével. Ízesítjük ízlés szerint, főzzük tovább
15-20 percig.Mielőtt kész van a főzés, tejfölt adunk hozzá.

Az én betyárgulyásom

Az én betyárgulyásom recept, bacon receptek

Elkészítés:
A hagymát megdinsztelem, belerakom a bacon szalonnát, s ha már sül bele
mehet a felkockázott marhacomb és a fölszeletelt kolbász. Kicsit
pirítom őket együtt, majd meghintem pirospaprikával és felöntöm vízzel. A
gombát apróra szeletekre vágom és azt is bele öntöm a levesbe. Óvatosan sózom és
borsozom, mert az alapanyagok már tartalmaznak bőven fűszert. Félidőben
a felaprított burgonyát is bele dobom. Ha a marhahús már elég puha,
beleszaggatom a galuskát. (A tojást a puha vajjal összekeverem, sózom és
annyi lisztet rakok hozzá, hogy az lágy masszát eredményezzen.)

Bolognai makaróni

Bolognai makaróni recept, marhahús receptek

Bolognai makaróni

 

Hozzávalók:

40 dkg makaróni tészta, 5 dkg füstölt szalonna, 1 evôkanál vaj, 1
vöröshagyma, fekete bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 sárgarépa, fél zeller,
15 dkg füstölt kolbász, 20 dkg sovány marhahús, babérlevél, kakukkfû, 2
evôkanál paradicsomszósz, 1,5 d

 

 

Elkészítés:

A marhahúst a kolbásszal együtt ledaráljuk. A kockákra vágott szalonnát
kiolvasztjuk, hozzáadjuk a vajat, majd ezen fonnyasztjuk a hagymát.
Rátesszük a felkockázott zöldségeket, majd a kolbászos darált húst.
Fûszerezzük, és tovább pirítjuk. Belekeverjük a paradicsompürét, a
leveslét, babérlevéllel és kakukkfûvel ízesítjük, mérsékelt tûzön
puhára pároljuk, közben kevergetjük. Akkor kész, ha minden megpuhult,
és a mártás sûrû lett. A makarónit bô, sós vízben kifôzzük, leszûrjük,
hideg vízzel leöblítjük, kevés olvasztott vajjal elkeverjük. A
tányérokra tett tésztát, leöntjük a raguval. A reszelt sajtot adunk
mellé. ,

 

 

Szilveszteri korhelyleves

Szilveszteri korhelyleves recept, receptek

Szilveszteri korhelyleves

 

Hozzávalók:

30
dkg savanyú káposzta, 20 dkg füstölt kolbász, 10 dkg húsos füstölt
szalonna, 2 dl tejföl, 1 babérlevél, 1 evőkanál piros fűszerpaprika, 1
evőkanál Vegeta, 1 evőkanál liszt, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd
fokhagyma, 1/2 citrom leve és héja, késhegynyi törött fekete bors,
csipetnyi cukor.

 

 

Elkészítés:

A
füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk, és zsírját kiolvasztjuk.
Rátesszük a megtisztított és finomra vágott vöröshagymát, majd üvegesre
pirítjuk. A tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, ezután 1
evőkanál vizet ráöntve, hozzáadjuk az apróra vágott és lecsöpögtetett
savanyú káposztát. Néhány percnyi pirítás után felöntjük szűk
egyliternyi vízzel. Beleszórjuk a Vegetát, a borsot, a zúzott
fokhagymát, hozzáadjuk a babérlevelet, a citrom apróra vágott héját, és
befedve felforraljuk. 20 percig főzzük. Közben a kolbász bőrét
lehúzzuk, és felkarikázzuk. A főzés félidejében beletesszük a levesbe.
Végül belekeverjük a fél dl vízzel és liszttel simára kevert tejfölt,
majd jól kiforraljuk. Csak akkor ízesítjük a citromlével, ha nem elég
savanyú. Csipet cukrot is belekeverünk, és forrón tálaljuk. (Tehetünk
bele egy cseresznyepaprikát is.)

 

Kolbászos káposztaleves

Kolbászos káposztaleves recept, receptek

Kolbászos káposztaleves

 

Hozzávalók:

40
dkg savanyú káposzta, 25 dkg vegyes leveszöldség, 1 kis szál füstölt
kolbász, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, 1 kis fej
vöröshagyma, 1 babérlevél, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, csipetnyi
cukor, ízlés szerint törött bors és só.

 

Erdélyi rakott káposzta 2

Erdélyi rakott káposzta 2 recept, sertéshús receptek

Erdélyi rakott káposzta 2

 

Hozzávalók:

60
dkg sovány sertéshús, 20 dkg füstölt kolbász, 10 dkg füstölt szalonna,
1 kg savanyú káposzta, 10 dkg rizs, 4 kemény tojás, 2 fej hagyma, 5 dl
tejföl, pirospaprika, 2 evőkanál zsír, só, bors

 

 

Elkészítés:

A
rizst enyhén sós vízben megfőzzük és félretesszük. A hagymát a zsírban
üvegesre pirítjuk, majd a kockákra összevágott húst pörköltnek
feltesszük és kb. 40 percig főzzük. A jól kimosott káposzta egyharmad
részét tűzálló edényben szétterítjük, és ráterítjük a rizs felét. Erre
kerül a hús fele, amit szeletelt tojással rakunk tovább, aztán kolbászt
teszünk rá, majd a maradék rizst és a húst. Legfelülre káposzta kerül.
Azután leöntjük tejföllel, és vékony szalonnaszeletekkel borítjuk be.
Az edényt alufóliával beborítjuk és 50 percig sütjük.
Mihalik Mátyásné, Békés