Napi recept
Hozzávalók:
60 dkg tisztított bélszín,
4 tojás,
só,
törött bors,
10 dkg zsír.
Elkészítés:
A letisztított és lehártyázott bélszínt 4 egyforma
szeletre vágjuk, bárddal lelapítjuk úgy, hogy a szeletek kb. 2,5 cm
vastagságúak legyenek, megsózzuk és megborsozzuk. Serpenyőben megforrósított
zsírban, nagy lángon a szeletek mindkét oldalát hirtelen pirosra sütjük, majd
kiveszszük a zsírból, tálra tesszük, és minden szelet tetejére tükörtojást
rakunk.
Köretként sült burgonyát
adjunk. Mustárt is tegyünk az asztalra
Elkészítés:
Egy evőkanál zsíradékon világosbarnára pirítunk 2 evőkanál lisztet a
kuktában, a lángról elvéve 1 csapott mokkáskanálnyi pirospaprikával
fűszerezzük. Engedjük fel állandó keverés mellett vízzel.
Pároljuk meg kicsit a hagymát két evőkanálnyi zsiradékon. Pirítsuk meg
rajta a kockára vágott marhahúst, majd öntsük fel vízzel, hogy ellepje,
és kis lángon tűzön, fedő alatt főzzük félig puhára. Rakjuk hozzá a
sérgarépát és fehérrépát, fokhagymát, krumplit, uborkát, paprikát és
sózzuk, ízesítsük.
Ha megfőtt, világos paprikás rántással pépesítsük.
A tányérokba néhány kanál tejfölt rakunk és erre merjük a forró levest.
Tanácsok:
A kovászos uborkától kissé savanyú lesz az ize,de épp ezért nagyon finom leves.
Elkészítési idő: 85 perc
Elkészítés:
Odarakom a babot és a füstöltoldalast együtt főni - én kuktában szoktam...hamarabb kész!
Babérlevelet teszek bele és kevés sót ja és egészben hagymát!
Addig fözöm mig puha nem lesz a bab és a füstölhus is.
Berántott egy kis rántással...majd a tejszint belelocsolom !
5 percet még fözöm még..és kész!
Nagyon finom, tápláló leves!
Elkészítési idő: 80 perc
Elkészítés:
Afelaprózott hagymát félig megpirítom,rárakok két teáskanál
pirospaprikát és fél dl vizet. amikor a vizet elfőztem, rárakom a
kockára vágott husit. Zsírjára sütöm,teszek rá
borsot,köményt,babérlevelet,és sót.Majd 2 dl vízzel párolni kezdem.
Közben megtisztítom a zöldségeket,nagyobb darabokra vágom és ezt a húshoz
adom. Kb. 1óra alatt félpuha lesz. Kis lángon !
Ezután felengedem 2,5 liter vízzel,belerakom a 1,5centis
darabokra vágott zöldbabot,a kockára vágott burgonyát és a kis rózsákra
szedett karfiolt.
Takarékon kb.40 perc alatt minden puhára fő.ezután egy kis pohár
tejfőlt elkeverek 2 evőkanál liszttel,és ezzel behabarom a levest.
Összefőzöm az egészet néhány perc alatt,majd amikor elzárom,fél deci ecetet
elkeverek kb 3 evőkanál cukorral és ezt a levesre locsolom !
Nagyon finom és laktató étek !
Tanácsok:
Nem fogyis, de nagyon finom!
Elkészítési idő: 140 perc
Almás linzertorta
Hozzávalók:
10 dkg vaj (kizárólag teavaj lehet), 15 dkg kristálycukor, 1 csomag
sütôpor, 2 csomag vaníliás cukor, ôrölt fahéj, friss gyömbér, 20 dkg
liszt, kb. 40 dkg alma, 1 tojás, pici tej, fél citrom leve.
Elkészítés:
A lisztet, cukrot, tojást, sütôport és a vajat összegyúrjuk. Ha túl
kemény a tészta, kevés tejjel lágyítjuk. Legalább fél órára hûtôbe
tesszük. Amíg a tészta pihen, az almát meghámozzuk, és vékony negyedes
szeletekre vágjuk. A vaníliás cukorral és fahéjjal ízesítjük. A
citromlével meglocsoljuk. Ha nem találjuk elég édesnek, még utána lehet
cukrozni. Kevés friss gyömbért reszelünk bele, és az egészet jól
átforgatjuk. Aki szereti, és igazán különlegeset akar felszolgálni,
tehet bele néhány szem félbevágott aszalt szilvát. Egy
gyümölcstortaformát kivajazunk és megszórjuk zsemlemorzsával. A tésztát
kinyújtjuk 1 cm vastagra, háromnegyed részével kibéleljük a formát úgy,
hogy a peremét is befedje. Villával megszurkáljuk, majd rátesszük az
almatölteléket. A maradék tésztából csíkokat vágunk, és a tetejére
helyezzük rács alakban. Egy tojássárgáját kissé megcukrozunk, egy
kiskanál étolajat belekeverünk, és ezzel kenjük meg a rácsot. A sütô
legkisebb fokozatán 45- 50 percig sütjük. Kivesszük és hagyjuk kihûlni,
ezután tortaként szeleteljük. Nagyon FINOM! Jó étvágyat.,
Dán újburgonya-saláta
Elkészítés:
Héjában
sós vízben megfőzünk egy kiló burgonyát, megtisztítjuk, nagy kockákra
vágjuk, és leöntjük ecetes-cukros, sós páclével. Mikor a burgonya
kihűlt, levétől leszűrjük, és összekeverjük 5 darab nyolcrét vágott
paradicsommal, 20 deka megmosott, héjastól karikára vágott uborkával
meg egy csokor megtisztított, vékonyan felszelt zsenge hagymával. Két
kemény tojás sár- sáráját villával összetörjük, elkeverjük pár csepp
ecettel, egy fél deci olajjal, kiskanálnyi mustárral, csipet sóval meg
porcukorral és 2 deci tejföllel. Elkeverjük a burgonyával,
paradicsommal és az uborkával és tetejére, középre, kupacba rakjuk a
nagyon apróra vágott tojásfehérjét, körül, koszorú alakban pedig
összevagdalt zellerzöldet hintünk rá. Nemcsak finom, de
étvágygerjesztően szép tarka is ez a saláta.
forrás: receptura.hu
Lisztsterc 2
Elkészítés:
Szárazon
kell pirítani a sima lisztet, amíg jó sötét aranybarna nem lesz, és
finom sült szaga lesz. Akkor annyi forró vízzel kell felönteni, hogy
egy jól egybeálló masszát kapjunk. Kicsit le kell fedni. Közben zsírt,
v. libaszirt, v. olajat kell jól felforrósítani, és kanalanként
rálocsolni a masszára. Akkor jó, ha serceg. Közben fakanállal
kevergetni. Kisebb-nagyobb darabokra esik szét, mint a császármorzsa.
Már nem emlékszem mikor sóztuk, talán a pirítás végén. Tejföllel is
nagyon finom, de jó lekvárral, cukorral, hideg aludttejjel. Ha kevés
zsiradékkal csináljuk, még diétás is lehet. (mydma)
Zöldséges makaróni
Hozzávalók:
négy személyre: 50 dkg mindenféle zöldség: kockára vágott sárgarépa, 1
cm-es zöldbab, zöldborsó, kockára vágott karalábé, csemege kukorica
stb. 40 dkg rövid vékony makaróni, 25 dkg füstölt húsdarabok, darálva,
20 dkg reszelt trappista v. egyéb sajt, 10 dk
Elkészítés:
A zöldséget kevés sós vízben meg kell fôzni. Ha kész, leszûrve egy
vajjal kikent tûzálló tálba tedd bele. A zöldség levébôl kétszer annyit
forralj meg, mint amennyi a tészta térfogata és abban fôzd meg a
tésztát, fedô alatt. A tészta fel fogja szívni a zöldséglevet és
csodálatos íze lesz. Nem szabad teljesen megfôzni a tésztát, ha
elvágod, belül egy nagyon vékony fehér csík maradjon! Borítsd bele a
zöldségbe az így megfôzött tésztát és a füstölt húst, és így forrón
keverd össze az egészet a vaj, a reszelt sajt és a tejföl felével. Sózd
meg ízlés szerint. A maradék reszelt sajtot keverd össze a maradék
tejföllel, és kend a tészta tetejére. Erre morzsold rá a maradék vajat,
és lefedve, közepesen meleg sütôben süsd addig, amíg a teteje szép
piros nem lesz. Nagyon finom, üdítô és laktató egyszerre. Savanyúsággal
is adható. ,
Virslis tészta
Hozzávalók:
1/2 zacskó pörköltnek való tészta 3 pár virsli egy közepes fej hagyma 2
evôkanál olaj 1 csapott evôkanál liszt 2 dl tejföl kevés víz reszelt
sajt só, pirospaprika
Elkészítés:
A hagymát apróra vágom és olajon megpirítom, majd ráteszem a karikára
vágott virslit. Meghintem pirospaprikával és felöntöm egy kevés vízzel.
Megsózom,(de csk kicsit mert a virsli már sózva van!) és kb. 10 percig
lefedve főzöm. A tejfölt közben elkeverem a lisztel és amikor kész a
virslire öntöm. A tésztát eközben sós vízben kifőzöm, majd leszűröm és
tányérokra teszem. A tésztára merek a pörköltből és megszórom sajttal.
Nagyon finom, és nagyon hamar elkészül.,
Zöldborsóleves
Hozzávalók:
40 dkg zöldborsó 1 fej vöröshagyma 2 dl tejföl pirospaprika, TopMix,
petrezselyemzöld, 1 kávéskanál cukor, 2 dkg zsír 1 tojás, só, liszt
Elkészítés:
A zöldborsót kifejtem hüvelyébôl, megmosom és az apró kockára vágott,
zsíron megfonnyasztott hagymán megforgatom párszor, majd meghintem két
kávéskanál liszttel, fél kávéskanál pirospaprikával, apróra vágott
petrezselyemmel, ráöntöm a tejfölt és felöntöm vízzel vagy húslével,
TopMix-szel és cukorral ízesítem. Fedô alatt, kislángom fôzöm kb. 15-20
percig, míg a borsó kezd puhulni. Míg a leves fô, elkészítem a
nokedlit: bögrébe felütök egy tojást, teszek rá 2-3 csipet sót és annyi
liszttel, amennyit fölvesz, nokedlitésztát kutyulok belôle. Ha a borsó
már majdnem megfôtt, kiskanállal beleszaggatom. Még egyet hadd
rottyanjon, és kész is a finom leveske. Vigyázni kell, nehogy túlfôzzük
a borsót, mert akkor keményedni kezd. Ha sikerül friss, zsenge borsót
venni, pár darabot a hüvelyébôl is teszek a levesbe (a belsô hártyáját
persze lehúzom), nagyon finom. Szeretek a levesembe kevés ciromlét is
csepegtetni, pikáns, fanyarkás ízt kap tôle.,