Napi recept

Palócleves

Palócleves
Hozzávalók:

30 dkg marha vagy disznó comb

25 dkg zöldbab

2 fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

25 dkg krumpli

4 evőkanál olaj

1 púpozott evőkanál sima liszt

2 dl tejföl

Babérlevél, őrölt kömény,
pirospaprika, fekete bors, só

Elkészítés:

 A húsból külön pörköltet készítünk a szokásos
módon. Olajon meg futtatjuk az apróra vágott vörös hagymát. Meghintjük
pirospaprikával, kis vizet adunk hozzá, majd beletesszük a kockázott húst, és
kissé megpirítjuk. Sóval, borssal és babérlevéllel fűszerezzük. Majd annyi
vízzel húzzuk fel, hogy épp ellepje. Puhára főzzük fedő alatt. Eközben 1,3 liter, babérleveles,
sós vízben főzzük roppanósra a kockára vágott burgonyát és a 3 centisre vágott
zöldbabot. Mikor kész a pörkölt és a bab is, öntsük össze a kettőt és habarjuk
be a liszttel simára kevert tejföllel. Forraljuk át a liszt íz miatt, és ha
kell, utóízesítsünk. Forrón, friss kenyérrel találjuk.

Nemzetközi receptek

csuszatészta

Túrós csusza

Túrós csusza recept, receptek

Túrós csusza

 

Hozzávalók:

20 dkg csuszatészta, 25 dkg tehéntúró, 3 dl tejföl, 8 dkg húsos füstölt szalonna, 1 teáskanál olaj, ízlés szerint só.

 

 

Elkészítés:

A
tésztát a szokásos módon, forrásban lévő sós, 1 teáskanál olajjal
kevert vízbe tesszük, és megfőzzük. Meleg vízzel leöblítjük, és
lecsöpögtetjük. 1 dl tejfölre szedjük. Jól összekeverve, melegen
tartjuk. Közben egy nagy serpenyőbe beletesszük a finomra vágott
füstölt szalonnát, és folytonos keverés közben a zsírját kiolvasztjuk.
Ha a pörc már ropogós, és minden zsír kisült belőle, szűrőkanállal
kiszedjük és félretesszük. A visszamaradt szalonnazsírra öntjük a meleg
tejfölös tésztát, és erős lángon, egy-két percig kevergetve kissé
lepirítjuk. Ezután rámorzsoljuk a túrót és a megmaradt tejföllel
lelocsolva, a tetejére szórjuk a félretett pörcöt, majd előmelegített
sütőbe (vagy grill-, esetleg mikrosütőbe) toljuk. 8-10 percig pirítjuk.
Csak frissen és forrón jó.

 

Pozsonyi kocka

Pozsonyi kocka recept, receptek

Pozsonyi kocka

 

Hozzávalók:

1 kg csuszateszta, 20 dkg vaj, 25-30 dkg baracklekvar, 30 dkg daralt
mak, 30 dkg porcukor, 10 dkg rumban aztatott mazsola, 4 tojas, 3 pohar
tejfol, morzsa, reszelt citromhej

 

 

Elkészítés:

A tesztat kifozzuk, leszurjuk. A tojasok sargajat simara keverjuk a
vajjal es a porcukorral, reszelt citromhejjal, aztatott mazsolaval.
Hozzaadjuk a tejfolt, illetve a cukorral felvert 4 tojas habjat,
valamint a leszurt tesztat. Lazan osszekeverjuk. Egy tepsit vajjal
kikenunk, megszorjuk morzsaval, majd beletesszuk a tesztamassza
harmadat. Megszorjuk boven makkal, ujra teszta, baracklekvar, mak,
teszta stb., mig el nem fogy az anyag (a teteje tesztas massza legyen).
Sutoben korulbelul fel ora alatt pirosra sutjuk. Felkockazva talaljuk.,

 

Juhtúrós kapros csusza

Juhtúrós kapros csusza recept, receptek

Juhtúrós kapros csusza

 

Hozzávalók:

32 dkg száraz csuszatészta, 20 dkg juhtúró, 10 dkg füstölt szalonna, 1 csomó kapor, 2 dl tejföl, só.

 

 

Elkészítés:

A tésztát sós vízben kifôzzük, leszûrjük, hideg vízzel leöblítjük és
kiolvasztott füstölt szalonna zsírján átforgatjuk. Ráöntjük a
tejföllel, finomra vágott kaporral ízesített juhtúrókeveréket. Még
egyszer átpirítjuk és szalonnatepertôvel megszórva tálaljuk.,

 

Bakonyi betyárleves

Bakonyi betyárleves recept, csirkecomb receptek

Bakonyi betyárleves

 

Hozzávalók:

35 dkg marhaszegy, 1 pár csirkecomb, 20 dkg vegyes zöldség, 1 fej
hagyma, só, egész bors, csípôs paprika, csusza tészta, 1 egész tojásból
és a hozzávaló lisztbôl.

 

 

Elkészítés:

A marhahúst felvágjuk 4 szeletre, és hideg vízben feltesszük fôni.
Sóval, egész borssal ízesítjük. Amikor majdnem puha, hozzáadjuk a
csirkecombokat, a metéltre vágott zöldséget, a felaprított hagymát, az
erôs paprikát, majd készre fôzzük. A lisztbôl és a tojásból vékony,
kemény tésztát gyúrunk, a levesbe tépkedjük és megfôzzük.,

 

 

Spanyol zöldborsó

Spanyol zöldborsó recept, receptek

Spanyol zöldborsó

 

Hozzávalók:

fél
kg friss, vagy mirelit zöldborsó, 20 dkg apró száraztészta (nem
cérnametélt vagy tarhonya!), 2 fej hagyma, 1 teáskanál curry, 1
teáskanál olaj, 1 teáskanál só, vegeta.

 

 

Elkészítés:

Az
olajon megpirítjuk az egészen apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a
zöldborsót, a curryt, az ízesítőket és kb. fél l vizet. Amikor felfőtt,
beletesszük a tésztát, és kb. 5 percig főzzük vele. Utána lehúzzuk az
edényt a tűzről, és fedő alatt hagyjuk benne megdagadni a metéltet.
Egészen lé nélküli, sűrű masszát kapunk. Köretként fogyasztjuk.

 

Slambuc

Slambuc recept, receptek

Slambuc

 

Hozzávalók:

70
dkg burgonya, 25 dkg csuszatészta, 10 dkg füstölt húsos szalonna, 1 fej
hagyma, só, 1 ek pirospaprika, 15 dkg füstölt kolbász, 1 zöldpaprika, 1
paradicsom.

 

 

Elkészítés:

A
szalonnát apró kockákra vágom és a bográcsban félig kiolvasztom. Szép
sárgára pirítom rajta a tésztát, majd az apróra vágott hagymát is.
Meghintem a paprikával, beledobom a felkockázott krumplit� illetve a
felkarikázott kolbászt. Felöntöm annyi vízzel, hogy 2-3 ujjnyira
ellepje. Belekarikázom a zöldpaprikát és a paradicsomot, sózom és kis
lángon - ha lehet lefedve - puhára főzöm. A főzés végefelé többször
megkeverem.

 

 

Csôtészta halas paradicsomos mártással

Csôtészta halas paradicsomos mártással recept, receptek

 

Hozzávalók:

50
dkg száraztészta, 80 dkg halfilé, 10 dkg vöröshagyma, 3 gerezd
fokhagyma, 35 dkg paradicsom, 3 evőkanál olaj, 2 dl száraz fehérbor,
só, bors, bazsalikom, kevés petrezselyem, néhány szem olajbogyó.

 

 

Elkészítés:

A
megtisztított, szálkátlanított halat apró darabokra vágjuk. Borban,
fokhagymával, sóval, törött borssal előfőzzük. Az olajban megpirítjuk a
finomra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a zúzott
fokhagymát és a hámozott, kimagozott paradicsomot. Bazsalikommal
ízesítjük, sózzuk. A paradicsomos ragut 10-15 percig főzzük, majd
hozzáadjuk az előpárolt halat a levével együtt, és az egészet
összepároljuk, míg a leve mártás sűrűségű lesz. A tésztát sós vízben
kifőzzük, leszűrjük és a raguval összekeverjük. Megszórjuk
petrezselyemmel és olajbogyó darabkákkal.

Lazacos rakott tészta

Lazacos rakott tészta recept, receptek

 

Hozzávalók:

 

 

 

Elkészítés:

A lazacot lecsöpögtetjük, vékony csíkokra vágjuk, és a felét a
felforrósított vajban megpirítjuk. Meglocsoljuk a vodkával, és villával
krémesre összetörjük. Hozzáadjuk a paradicsomszószt, jól összekeverjük,
és félretesszük. Sós vízben megfôzzük a tésztát, majd leszûrjük,
lecsöpögtetjük. Serpenyôbe öntjük, hozzáadjuk a paradicsomos
lazackrémet, a krémsajtot, a Worchester-mártást és a maradék lazacot.
Nagylángon, állandóan kevergetve átforgatjuk, hogy a mártás jól átjárja
a tésztát. Tálalótálba öntjük, megszórjuk a parmezánnal, kaporral
díszítjük, és azonnal tálaljuk.,

 

Dorozsmai molnár ponty

Dorozsmai molnár ponty recept, receptek

 

Hozzávalók:

6-8 személyre: 1 kg pontyfilé, 100 g húsos, füstölt szalonna, 2 nagy
fej vöröshagyma, 250 g gomba, 150 g natúr lecsókonzerv (vagy 3-3 db
zöldpaprika és paradicsom), 5 dl tejföl, 500 g csuszatészta, 1 csokor
petrezselyemzöld, 1 kk. édesnemes pirospaprika,

 

 

Elkészítés:

A halszeleteket fel órára besózzuk, zsemlemorzsába forgatjuk, és
olajban kisütjük. Félretesszük. A szalonnát zsírjára pirítjuk,
megfonnyasztjuk rajta a hagymát, a tûzrôl lehúzva megszórjuk
pirospaprikával, hozzáadjuk a lecsót, a vékonyan felszeletelt gombát,
félpuhára fôzzük, sózzuk, borsozzuk, elkeverjük 4 dl tejföllel. A
tésztát enyhén sós vízben kifôzzük, leszûrjük, összekeverjük a gombás
lecsóval és egy tûzálló tálba, terítjük. Tetején elrendezzük a
halszeleteket, meglocsoljuk a maradék tejföllel és elômelegített
sütôben, erôs tûzön pirosra sütjük. Petrezselyemmel, paradicsommal,
paprikával díszítjük.,

Bakonyi csirke

Bakonyi csirke recept, csirke receptek

Hozzávalók:

1 csirke,
20 dkg gomba,
20 dkg darált sertéshús,
2 tojás,
2 tejben áztatott zsemle,
1 evőkanál reszelt hagyma,
2 dl tej,
1 dl
olaj,
só,
törött bors,
majoránna,
gyömbér,
szerecsendió,
1 dl bor.

Elkészítés:

A töltelék: az olajban párolt
hagymához és a gombához hozzámorzsoljuk a tejben áztatott zsemléket, a darált
csirkemájat, sertéshúst. Fűszerezzük, sóval, borssal, reszelt gyömbérrel,
szerecsendióval. Teszünk bele 2 tojást, és alaposan összegyúrjuk. A csirke bőrét
fellazítjuk a mellén és a combja tövén, ujjal alányúlva jól kibővítjük, majd
megtöltjük a töltelékkel. A hasüregét megszórjuk majoránnával, és ide is
helyezünk tölteléket. Magasabb, fedeles tűzálló tálba rakjuk, a fehérbort
aláöntjük, és puhára pároljuk. Ha már puha a fedőt leemeljük róla, és szép
pirosra sütjük.