Napi recept

Palócleves

Palócleves
Hozzávalók:

30 dkg marha vagy disznó comb

25 dkg zöldbab

2 fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

25 dkg krumpli

4 evőkanál olaj

1 púpozott evőkanál sima liszt

2 dl tejföl

Babérlevél, őrölt kömény,
pirospaprika, fekete bors, só

Elkészítés:

 A húsból külön pörköltet készítünk a szokásos
módon. Olajon meg futtatjuk az apróra vágott vörös hagymát. Meghintjük
pirospaprikával, kis vizet adunk hozzá, majd beletesszük a kockázott húst, és
kissé megpirítjuk. Sóval, borssal és babérlevéllel fűszerezzük. Majd annyi
vízzel húzzuk fel, hogy épp ellepje. Puhára főzzük fedő alatt. Eközben 1,3 liter, babérleveles,
sós vízben főzzük roppanósra a kockára vágott burgonyát és a 3 centisre vágott
zöldbabot. Mikor kész a pörkölt és a bab is, öntsük össze a kettőt és habarjuk
be a liszttel simára kevert tejföllel. Forraljuk át a liszt íz miatt, és ha
kell, utóízesítsünk. Forrón, friss kenyérrel találjuk.

Nemzetközi receptek

citromhéj

Aszalt szilvaleves

Aszalt szilvaleves recept, receptek

Elkészítés:
Aszalt szilvát vörösborban beáztatjuk majd vízben odatesszük főni,
beízesítjük szegfűszeggel, egész fahéjjal, citromkarikával. Kb. 10
percig, hogy a 2dl helyett 1 dl víz maradjon.  Tejfölös habarással,
cukorral és sóval ízesítjük. Teljesen készre főzzük. Tejszínhabbal ékesítjük.

Barackos kocka

Barackos kocka recept, receptek

Barackos kocka

 

Hozzávalók:

3
nagy, kemény őszibarack, 15 dkg kockatészta, 1 evőkanál olaj, 2 tojás,
2 dl tejföl, 6 dkg vaj, ízlés szerint 1-2 evőkanál porcukor (vagy
édesítőszer), 1 zacskó vaníliás cukor, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj,
kevés só, a tepsihez 1 dkg vaj, 1 evőkanál zsemlemorzsa.

 

Alfoldi rakott laska

Alfoldi rakott laska recept, receptek

Alfoldi rakott laska

 

Hozzávalók:

4 szemelyre: 40 dkg szaraz szeles metelt, 10 dkg vaj, 6 tojas, 20 dkg
cukor, 4 dkg vanilias cukor, 4 dl tejfol, 20 dkg tehenturo, 10 dkg
mazsola, 20 dkg gyumolcsbefott, minel tobbfele, annal jobb, 4 dl kakao,
5 dkg sargabaracklekvar, 1 citrom heja, zsemle

 

 

Elkészítés:

A laskatesztat kifozzuk, leszurjuk, es elkeverjuk 7 dkg olvasztott
vajjal. A tesztat harom reszre osztjuk, es minden reszt kulon
osszekeverunk 2- 2 tojas kikevert sargajaval. A tejfol felet elkeverjuk
a vanilias cukorral, es osszekeverjuk a teszta elso reszevel. A
masodikat 10 dkg cukorral osszekevert kakaoval izesitjuk, a harmadikhoz
a turobol, 10 dkg cukorbol, 2 dl tejfolbol es reszelt citromhejbol
keszitunk kevereket. A tojasok feherjet felverjuk, es baracklekvarral
osszekeverjuk. A megmaradt vajjal kikenjuk a tepsit vagy tuzallo talat,
meghintjuk zsemlemorzsaval, es egymasra retegezzuk a haromfele
izesitesu tesztat. Alulra kerul a tejfolos, ra a csokolades, felulre a
turos. Az egeszet beboritjuk a baracklekvarral elkevert tojashabbal, es
elomelegitett forro sutoben sussuk at 15-20 perc alatt. Talalasnal a
tanyeron adjuk hozza a gyumolcsbefottet, aminek leszurtuk a levet.,

 

Vegetárius kalács

Vegetárius kalács recept, receptek

Vegetárius kalács

 

Elkészítés:

Előzőleg vajazzunk ki, és zsemlemorzsával hintsünk meg egy közepes
méretű, téglalap alakú tortasütő formát. Utána mérjünk ki 20 dg mézet,
majd vágjunk apró darabokra 10 dg dióbelet, és tegyük félre. Keverjünk
habosra 19 dg lágy vajat, és dolgozzunk bele 2 egész tojást, 2
tojássárgáját, 1 dg vanillicukrot, 1 citrom reszelt héját, 4 dg
megmosott mazsolát, valamint a kimért mézet. (A tojásokat egyenként,
min. félpercnyi keverés után adjuk hozzá. A különleges ízek kedvelői a
mazsola helyett darabokra vágott aszalt gyümölccsel is dúsíthatják.) 25
dg teljes kiőrlésű búzalisztet keverjünk össze 2 mokkáskanál
sütőporral, és evőkanalanként dolgozzuk az egyenletes, sima péphez.
Ezután a visszamaradt 2 tojásfehérjéből egy csipet sóval verjünk kemény
habot, és kisebb adagokban keverjük a tésztába, majd forgassuk bele az
összevagdalt dióbelet. Töltsük a masszát az előkészített formába,
simítsuk el a tetejét úgy, hogy homorú legyen, és rakjuk 180 oC -ra
előmelegített sütőbe (nyolcosztású skálán 3. fokozat). Ezt követően
azonnal csökkentsük a hőfokot 150 oC -ra (2. fokozat), és enyhe tűzön
süssük kb. 1 órán át, amíg a teteje világosbarnára pirul. Akkor vegyük
ki a sütőből, ha a tészta közepébe szúrt fogvájóra már nem tapad rá a
massza. Borítsuk ki rácsra, nehogy befülledjen. Teával tálalva ízletes
és tápláló vacsorát készíthetünk belőle. A maradékot polietilénfóliába
csomagolva, hűvös, száraz helyen tároljuk. Hűtőszekrénybe nem szabad
betenni. A fenti mennyiségből kb. 90 dg súlyú kalács várható.,

 

Tejleves

Tejleves recept, receptek

Tejleves

 

Hozzávalók:

1,4 liter tej, 4 dkg liszt, 10 dkg lebbencstészta, 5 dkg cukor, 1/2 citrom héja, só.

 

 

Elkészítés:

A
tejet felforraljuk, majd a lisztet szárazon kissé megpirítjuk. Állandó
keverés mellett a tejhez öntjük. 2-3 percnyi forrás után beletesszük a
lebbencstésztát, sóval, cukorral, reszelt citromhéjjal ízesítjük és a
tészta puhulásáig főzzük.

 

 

Almás csirkeaprólék-leves

Almás csirkeaprólék-leves recept, csirkeaprólék receptek

Almás csirkeaprólék-leves

 

Elkészítés:

Hideg,
sós vízben feltesszük főni egy csirke aprólékját. Mikor már majdnem
teljesen puha, megtisztított, cikkekre vagdalt 40 deka almát teszünk
bele, és teljesen puhára főzzük. Egy deci tejfölt simára keverünk egy
csapott evőkanál liszttel, és ezzel habarjuk be a kész levest. (Még
jobb, ha az almával együtt egy darabka citromhéjat is dobunk a levesbe:
különlegesen ízessé válik tőle.)

 

 

Tokajibor-krémleves

Tokajibor-krémleves recept, receptek

Tokajibor-krémleves

 

Hozzávalók:

8 dl Tokaji szamorodni (édes) bor, 3 tojássárgája, 8-10 dkg cukor,
ízlés szerint, 1 mokkáskanálnyi reszelt citromhéj, késhegynyi ôrölt
fahéj és szegfûszeg, csipetnyi só.

 

 

Elkészítés:

Elôkészítés: a tojássárgákat habosra keverem a cukorral, ezután
apránként 1 dl bort keverek bele. Elkészítés: a megmaradt bort
felforralom a fûszerekkel, majd a tûzrôl lehúzom, és néhány percnyi
várakozás után belekeverem a boros-cukros tojássárgáját. Habverôvel
kevergetve éppen csak forráspontig hevítem, és azonnal tálalom.
(Vigyázat! Nem szabad felforralni, mert a tojás kicsapódhat a
levesben.),

 

Meggylekvár

Meggylekvár recept, receptek

Meggylekvár

 

Hozzávalók:

1 kg magozott meggy, egy citrom reszelt héja, 1 tk szétnyomott zöldbors, 1 kg zselécukor.

 

 

Elkészítés:

A
meggy felét turmixolom, a másik felét összekeverem a citromhéjjal és a
zöldborssal (ez el is hagyható). Belekeverem a zselécukrot, felfõzöm és
állandó keverés mellett mintegy 4 percig fõzöm. Forrón csavaros
üvegekbe töltöm és azonnal lezárom.

 

 

Máglyarakás másképpen

Máglyarakás másképpen recept, receptek

Máglyarakás másképpen

 

Hozzávalók:

5 alma, 3 dkg vaj, 8 dkg barnacukor, 2 tojás, 1 citrom reszelt héja, 1 dl víz

 

 

Elkészítés:

A sütôt 180ş C-ra elômelegítjük. Az almákat meghámozzuk, a magházat
eltávolítjuk, és felkockázzuk. Fedô alatt 1 dl vízben puhára pároljuk.
Amikor megpárolódott, belekeverjük a vajat, az evôkanálnyi cukrot, a
tojások sárgáját és a citrom reszelt héját. Egy tûzálló tálat
kivajazunk, belehalmozzuk az almás pépet. A tojásfehérjéket kemény
habbá verjük, a maradék cukrot kanalanként belekeverjük, és az alma
tetejére halmozzuk úgy, hogy minden kanálnyi hab külön csúcsot
képezzen. A tálat az elômelegített sütôbe toljuk, ahol a csúcsok
gyönyörû zsemleszínûre sülnek. Amennyiben sütôformában készítjük el,
mindenképpen olyan méretû formát válasszunk, amelyben a máglyarakás
térfogat növekedése miatt nem tud kifordulni a formából. 230 kcal/adag,
966 kJ,

 

Lencsefôzelék

Lencsefôzelék recept, receptek

Lencsefôzelék

 

Hozzávalók:

40 dkg lencse, 2 evőkanál olaj, 1 púpos evőkanál liszt, 1 dl tejföl, 1 kiskanál reszelt vöröshagyma, só, körömnyi citromhéj.

 

 

Elkészítés:

A
gondosan kiválogatott, előző este beáztatott lencsét másnap annyi
vízben, amennyi éppen ellepi, sóval és citromhéjjal ízesítve puhára
főzzük. Ezután a citromhéjat kidobjuk belőle, az olajból, a lisztből
meg a hagymából barna rántást készítünk, és ezzel sűrítjük be a
főzeléket. Megtejfölözve tálaljuk. (Nagyon finom, ha a lencsét füstölt
lében főzzük meg, vagy legalább egy darabka szalonnabőrkét főzünk vele
együtt.