Napi recept

Pármai csirke

Hozzávalók:

2 csirke negyedre vágva

só, bors, liszt

6
evőkanál olaj

2 fej hagyma

3 sárgarépa kockára vágva

fél doboz
paradicsompüré

100 gr olíva bogyó (magozott) 

Elkészítése: A csirkedarabokat megsózzuk, borsozzuk,
megforgatjuk lisztben, megsütjük olívaolajban, és kivesszük. A hagymát, a répát
megpirítjuk, a paradicsompürét és a csirkedarabokat hozzáadjuk, és lefedve, kis
lángon, kb. 30 percig pároljuk, szükség szerint levet öntünk utána. Végül
felezett olívabogyót adunk hozzá, és  kevés chilivel vagy erős paprikával pikánssá  tessük. Hozzá penne tésztát ajánlok kifőzni.

Nemzetközi receptek

Burgonyás édeskömény

Burgonyás édeskömény recept, receptek

Hozzávalók:

Hozzávalók: 75 dkg burgonya
2-3 édeskömény fokhagyma 15 dkg sajt körülbelül másfél dl tej vaj
kakukkfű, szerecsendió, só, frissen őrölt bors

 

 

Elkészítés:

Elkészítése:
A burgonyát és az édesköményt hámozás után vékony szeletekre vágjuk. A
jénait a vajjal kikenjük, a fokhagymát igen apróra vágva (vagy
reszelve) egyenletesen elosztjuk rajta. Először egy sor burgonya, majd
a reszelt sajt, végül az édesköményt rétegezzük le, addig ismételjük,
amíg a hozzávalók elfogynak. A tejben feloldjuk a fűszereket és
ráöntjük, szorosan fóliával lefedjük és az előmelegített sütőbe tesszük
körülbelül 35 percre.
Energia: 332 kcal (1388 kJ)
Szénhidrát: 43, 8 g

Average: 10 (1 vote)

További recept: